Mitévő lennél nélkülem? Csókodban kit fürösztenél? Ha többé nem volnál velem,
Mit kezdenél? A szálak összetartanak,
Hiába búcsúzunk mi el. Amíg a föld virágot ad,
Velem lennél? Ha lesz még jó,
Csak így lesz jó. Ha lesz még rossz,
Felszárad az a könny. El is megy, ami jön. Mitévő lennék nélküled? Lennék, de nem tudnám, minek. Mint ahogy
Nem bírnád te sem
Már nélkülem. Louis Tomlinson a One Direction tagjaként vált ismertté, amely minden idők egyik legsikeresebb fiúbandája volt. Több 1D dalt írt, mint bármely más bandatag. A zenekar életművéből számos slágerben, és összesen 38 dalban szerepel dalszerzőként. Louis Tomlinson dalszövegek itt. A banda 2016-os leállását követően Tomlinson még abban az évben kiadta debütáló szólókislemezét, amely a második helyet ért el a brit kislemezlistán, és platinalemez lett az Egyesült Királyságban. A következő években folyamatosan jelentek meg kislemezei, végül 2020 januárjában jelent meg első szólóalbuma, a Walls. Az album a 4. helyen debütált az Egyesült Királyságban, az USA-ban pedig a Billboard top10 albumlistára is felkerült.
Éjszaka a tiéd leszek | Karina Halle | AranyBagoly könyv webáruház
Gyulai Hírlap - Mi lenne nélküle?
***NEW YORK TIMES BESTSELLER***
"Felvillanyozó, vicces és perzselően romantikus" – Black Heart Reviews
"Magával ragadott az első pillanattól kezdve egészen a végéig! Imádtam! " – Aestas Book Blog
Egy fogadalommal kezdődött minden…
Linden McGregor magas, életerős és veszedelmesen jóképű helikopterpilóta, skót akcentussal. Mellesleg évtizedek óta Stephanie Robson legjobb barátja. Azonban néhány kapcsolatot nem lehet beskatulyázni, kategorizálni, címkét adni neki. A húszas éveikben mindketten sokat randiztak San Franciscóban, és amikor már kezdtek besokallni, kitaláltak egy egyezséget: ha harmincéves korukra nem élnek komoly kapcsolatban, összeházasodnak. Eleinte jó mókának tűnt az egyezség, de ahogy teltek az évek, és a szeretők száma csak növekedett, úgy az alku kezdett egyre inkább valósnak tűnni. Szex kell. A barátságukra komoly megpróbáltatás vár. Érzelmi hullámvasút elindítva. Az egyezség mindent megváltoztat. Karina… (tovább)Eredeti műEredeti megjelenés éve: 20141 további kiadásEnciklopédia 2Szereplők népszerűség szerintLinden Stewart McGregor · Stephanie RobsonKedvencelte 12 Most olvassa 13 Várólistára tette 122Kívánságlistára tette 101Kölcsönkérné 2 Kiemelt értékelésekBitten>!
Zeneszöveg.hu
- Nem lenk nélküled
- Ep választás előrejelzés
- Használt automata váltós auto occasion
- Karina Halle - Nem lennék nélküled – AH magazin
Nem lennék nélküled · Karina Halle · Könyv · Moly
Karina Halle
Főoldal
Könyv
Regény
Romantikus
Az elérhetetlen uralkodó
"Lélegzetelállítóan modern, lebilincselő, pajzán és vicces. " - Rentastic Reads "Vicces, elragadó, érzelmes és szexi. Mondhatni, tökéletes alkotás. " - BookBabesUnite Tiltott szerelem... Amikor jelentkeztem az álláshirdetésre, azt hittem, ez is olyan munka lesz, mint a többi: egy arisztokrata családnál leszek nevelőnő. Aztán rájöttem, mekkorát tévedtem. A két kislány, akire vigyázok, történetesen két hercegkisasszony. Édesapjuk a megözvegyült dán király. Az új otthonom? Koppenhága királyi palotája. Nehéz megszokni az új életemet, de nem az a legfőbb gond, hogy a lányok még mindig az édesanyjukat gyászolják. A probléma az édesapjukkal van. Hűvös, kiszámíthatatlan, és olyan fürkésző tekintettel néz, hogy a hideg futkos a hátamon. Aksel király azért vett fel, hogy a lányaira vigyázzak, miközben kerül, ahogy csak tud. Minél tovább maradok a palotában, annál inkább vonzódni fogok hozzá. Nemcsak jóképű, de olyan kisugárzása van, aminek nehéz ellenállni.
GYULAI HÍRLAP • Fodor György • KULTÚRA • 2021. július 31. 18:00
Mi lenne nélküle? A Mi lennék nélküled? – Jászai Mari emlékezete című darabot mutatták be a Gyulai Várszínházban
szilágyi enikő
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az 1974 óta aktív Szilágyi Enikő Románia és Magyarország színházai után játékával és énekével a legrangosabb nyugat-európai (elsősorban holland, belga és francia) színpadokat is meghódította. 2002-ben maradandó művészi élményt nyújtó színházi és rádiós alakításaiért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. 2006 óta Párizsban él, (román, holland mellett) tökéletesen beszéli a francia nyelvet, de rendszeresen lép fel Magyarországon és Erdélyben, a magyar irodalom kiváló költőinek, íróinak műveivel megajándékozva a közönségét. A Francia Köztársaság Kulturális Minisztériuma 2017-ben a "Művészet és Irodalom Lovagrend" kitüntetésben részesítette. 2020-ban a Gyulai Várszínházban 57. évadában mutatta be Ez már feltámadás – Trianon 100 című, a nemzeti tragédiára emlékező előadói estjét, de ugyancsak tavaly láthattuk a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Eltűntek című darabjában is az Erdélyi Hét keretein belül.
Karina Halle újabb romantikus könyve bebizonyítja, hogy a férfi-női barátságot csupán egy vékony hajszál választja el a szerelemtől. Termékadatok
Cím: Nem lennék nélküled [eKönyv: epub, mobi]
Megjelenés: 2019. április 01. ISBN: 9786155763830
Olvasson bele a Nem lennék nélküled [eKönyv: epub, mobi] c. könyvbe! (PDF)
Habkönnyû szórakozás. A csillagok száma természetesen csak a kategórián belül érvényes. Olvasmányos, jól megírt kis könyvecske. A karakterek szerethetõek. A történet jó ütemben pörög: Nõi és férfiszívek törnek és ragasztódnak. Hogy rosszat is szóljak: Az erotikus jelenetek (nincs túl sok) kicsit sablonosak. Persze, aki elõször olvas ilyesmit és talán még sosem csinálta, annak talán nem, de amúgy... (számomra a férfi írók ebben verhetetlenek). A történet megoldása szinte kínosan panelszerû a nagyszerû felépítéshez képest. Finoman fogalmazva össze lett csapva a sztori legvége, de ahogy a bevezetõmben írtam, ez a könyv tényleg csak arra szolgál, hogy elmerülj egy kád habos vízben és kicsit ellazulj, kicsit kiess a mindennapokból.