Ugyanakkor a köznapi beszédben sokszor egymás megfelelőjeként használják ezt a két fogalmat. A könnyebb érthetőség érdekében a cikk további részében is gyakran előfordul az üzletszerű megjelölés, azonban ez alatt a kifejezés alatt – a fogalmi meghatározás kivételével – mindig gazdasági tevékenységet kell érteni. Amennyiben a magánszemély olyan dolgokat ad el, amelyeket saját maga készített (pl. kézimunka, ékszer, dísztárgy stb. ), akkor megállapítható, hogy a tevékenységének eredményét értékesíti. Ebben az esetben is az önálló tevékenységre vonatkozó szabályok szerint kell az adókötelezettséget teljesíteni. Előfordul gyakran az is, hogy az eladott ingóságot (bútort, berendezési tárgyat, gépet stb. ) korábban a saját önálló tevékenységéhez használta a magánszemély. Ezekben az esetekben eltérőek lehetnek az adózási szabályok annak függvényében, hogy az adott dolgot kizárólag a tevékenységével összefüggésben használta a magánszemély vagy attól függetlenül is. Az előzőektől eltérő, speciális adózási szabályok vonatkoznak a fémhulladékok értékesítésére.
Örökölt ingatlan eladás utáni adózás
Termőföld eladás adózása 2013-ban
A termőföld eladás adózása 2013-ban is izgalmas téma. Az értékesítésből származó jövedelem és annak adója azért is különlegesen érdekes, mert az eladó által fizetendő adó attól is függ, hogy ki a vevő. TIPP: Az adásvételi szerződés aláírása előtt érdemes egy kicsit számolni! A jövedelem kiszámítása
A jövedelem alapképlete a szokásos: Jövedelem = bevétel – kiadások
A bevétel: értelemszerűen annyi, amennyiért eladod a földet. A kiadás ennél árnyaltabb. A leggyakoribb igazolható kiadások:
szerzéskori érték (vételár, örökség és ajándék esetén az illeték megállapításakor meghatározott érték)
illeték
értéknövelő beruházás (pl. melioráció)
ügyvédi költség
hirdetés díja
ingatlanközvetítő díja
egyéb, dokumentummal igazolt, kapcsolódó kiadások. Az így kiszámított összeg csökkenthető a szerzés időpontjától függően az alábbi mértékkel:
(2014-ben beadandó adóbevallás, 2013-as eladáshoz kapcsolódó adatsor)
2013. 0. év 0%
2012. 1. év 0%
2011. 2. év 0%
2010. 3. év 0%
2009.
Eladáskor az adózási kötelezettség szempontjából melyik képezi a beszerzési értéket? Köszönettel: REdit
Balázs 43567 számú kérdése
2012-10-30
Tisztelt Ügyvédnő! 2012-ben örököltem egy ingatlan 1/6-od tulajdonrész hányadot. Az ingatlan eladásra került ez évben 4. 500 000 forintért. Az én részemet eladtam 600 000 forintért. Mennyi adót illetve illetéket kell majd fizetnem? Köszönöm szépen a válaszát. Balázs
Judit ügyvéd válasza
2012-11-12
Tisztelt Cím! Nem nagyon értem a kérdést, mert ha az egész ingatlan el lett adva 4. 500. 000. -Ft-ért, akkor elvileg Önnek 750. -Ft járt volna. Vagy Ön a saját részét külön 600. -Ft-ért adta el? Az adókötekelezettség szempontjából a hagyatéki leltár szerinti érték az irányadó, annak 50%-át lehet megszerzésre fordított összegnek tekinteni. Nem a bevétel adózik, hanem az ingatlanértékesítésből származó jövedelem, ezért az a kérdés, hogy Önnek a hagyatéki leltár szerinti érték 50%-a felett mekkora összeggel sikerült eladni az ingatlanrészét, mert akkor annak a különbözetnek a 16%-a lenne adó.
Mi az adókiszabás alapja? Az értékesítés teljes összege az adóalap, amit lehet csökkenteni az öt éves szabályból adódó elévülési százalék figyelembe vételével vagy az ajándékozási értékhez képest kell értelmezni az esetleges értékesítési növekményt és ez az adóalap? Továbbá, ha édesanyám meghalna és én örökölném az ingatlant, akkor ha például rögtön az öröklés évében értékesíteni szeretném, akkor mi lenne az adóalap..? tudom, hogy 16 százalék az ingatlan értékesítéséből származó jövedelem adója csak nem tudom, hogy milyen szabály szerint állapítódik meg az adóalap. Sajnos ezzel a témával kapcsolatosan többfajta "állásfoglalást" is kaptam és teljesen tanácstalanok vagyunk. Megtisztelő válaszukat előre is köszönjük! K. Péter
2012-12-23
Tisztelt Péter! Adózni - ingatlaneladás esetében - akkor kell, ha az eladáson az eladó jövedelmet realizál. Ajándékozással szerzett ingatlan esetében az eladási ár 25%-a a jövedelem (ezt a jogszabály határozza meg), ez után kell 16% adót fizetni, ill. figyelembe lehet venni az évi csökkentési lehetőséget is - 2013-as eladástól számítva.
Szűcs Józsefné az Adó szaklap 2013/7-8 számában megjelent cikkéből a fentieken túl megtudhatja, miként kell adózni saját készítésű termékek értékesítése után, milyen kötelezettségei vannak az önálló tevékenységet folytató magánszemélynek, miként kell adózni fémhulladék értékesítése után, valmint milyen szabályok vonatkoznak a tevékenységhez használt ingó vagyontárgyak elidegenítésére. Az Adó szaklap 2013/7-8. száma a Complex Kiadó webshopjában is megvásárolható.
Termőföld értékesítés - SZJA témájú gyorskérdések
Ebben az esetben az értékesítésből származó bevételből az Szja-tv. 58. §-a alapján, az ingó vagyontárgyak átruházására vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani az adókötelezettséget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az értékesítés után minden esetben adót is kell fizetnie a magánszemélynek. Egyfelől a használt holmikat néhány kivételtől (pl. műtárgy, ritka gyűjtemény) eltekintve nem lehet annyiért eladni, mint amennyiért megvásárolták. Így az esetek többségében nem is keletkezik jövedelem. Másfelől az értékesítés jellegére, elsődleges céljára tekintettel bizonyos összeghatárig tulajdonképpen "adómentes" a bevétel, illetve a jövedelem. Az adókötelezettség szempontjából más elbírálás alá esik, ha a magánszemély az ingóságok értékesítését gazdasági tevékenység keretében végzi. Ebben az esetben az értékesítésből származó jövedelem után az önálló tevékenységre vonatkozó szabályok szerint kell adózni. A törvényi meghatározás szerint a gazdasági tevékenység tágabb fogalom, mint az üzletszerűség.
A gazdasági tevékenység megvalósulásának további feltétele, hogy a magánszemély tevékenységét üzletszerűen vagy tartósan, rendszeresen folytassa. Üzletszerűnek tekinthető a tevékenység, amennyiben a személy megélhetésében nem elhanyagolható mértéket képvisel. Az üzletszerűség vizsgálata során az értékesített tétel mennyiségét, az értékesítés körülményeit, valamint az életszerűségét kell figyelembe venni. Rendszeresség esetén nem feltétel, hogy a személy árrés elérése céljából értékesítsen, az értékesítések ismétlődése már adóalannyá teheti. A tevékenység minősítését az sem befolyásolja, hogy azt a magánszemély fő-, melléktevékenységként, vagy esetleg hobbiként végzi. Összegezve a leírtakat elmondható, hogy az eset összes körülményét figyelembe véve kell, illetve lehet egy adott tevékenységről megállapítani, hogy az gazdasági tevékenységnek minősül-e vagy sem. Ezt bizonyítja az előző pontban a használt gyermekruhák értékesítésével kapcsolatosan leírt példa. További példaként lehetne említeni a lomtalanításokon összegyűjtött, még használható ingóságokat.
3. számú melléklete, hanem az 58. § rendelkezései szerint állapítja meg. Ez a jogszabályhely nem említi az elismert költségek között a megfizetett ehót, valószínűleg azért, mert a nem üzletszerű értékesítések esetén nincs ilyen fizetési kötelezettsége a magánszemélynek
Az Szja-tv. 29. §-a szerint, ha az összevont adóalapba tartozó jövedelem után a 27 százalékos mértékű ehót a magánszemélynek kell megfizetnie, és azt költségként nem számolhatja el (nem is térítik meg a részére), akkor a megállapított jövedelem 78 százaléka tekintendő az adó alapjául szolgáló jövedelemnek. Mindezek alapján, az üzletszerű értékesítést folytató magánszemély az 58. § szerint megállapított jövedelmének 78 százaléka után fizet személyi jövedelemadót és ehót. Fontos tudni, hogy a magánszemélytől (nem kifizetőtől) megszerzett bevétel után az értékesítő magánszemélynek kell az adóelőleget megállapítani és negyedévente, a negyedévet követő hónap 12. napjáig megfizetni. A jövedelmet terhelő ehót is eddig az időpontig kell – előlegként – megfizetni.
- Indiai férfi magyar nő no evenings
- Örökölt ingatlan eladása utáni adózás
- Örökölt ingatlan utáni adó
- Radiátor szükséglet számítás
Az ingatlant 2010 évben megvásároltam, a zálogjog törlésre került. Még ebben az évben az ingatlan felét Édesanyámnak ajándékoztam, pénzmozgás nem történt. Kérdésem az lenne, hogy az ingatlan szerzésének éve az én esetemben 2001-e? (az első földhivatlahoz való bejegyzés kelte? ) Az ingatlant szeretnénk értékesíteni. Ha a szerzési év az én esetemben 2001, adófizetési kötelezettségem nem keletkezik. Édesanyám esetében a szerzés éve 2010, neki keletkezik-e adófizetési kötelezettsége? Ha igen, akkor a szerzés értékének kiszámításához mit kell alapul vennem, a szerződésben szereplő tényleges vételár felét, avagy az abban szereplő forgalmi érték felét. Megtisztelő válaszukat előre is köszönöm. Tisztelt Kinga! Ön 2001-ben, az édesanyja 2010-ben szerezte az ingatlanrészt, ezen ismeretek alapján használhatja az honlap adókalkulátorát. Az édesanyja esetében a forgalmi érték felét vegyék alapul.
- Oberon trans kft állás meaning
- Elado haz aszod 9
- Panellakás fürdőszoba felújítás ark.intel
- Magyar pszichologia társaság
- Milyen vitamin jó a vesének video
- Puttó korábbi nyerőszámok eheti
- Elena avalor hercegnője film
- Dabas kecskemét buszjárat
- Ikea hensvik szekrény
- Heréd orvosi rendelő
- Téli gumi rangsor
- Unicredit bank egyenleglekérdezés online business
- Ip kamera bekötése
- Eladó francia bulldog kiskutyák budapest
- Belső medencés ház kiadó
- Harcsázó szerelék eladó ház
- Bütyök műtét tb támogatással
- Pedagógus bér 2020
- Madrid budapest repülőjárat menetrend