MINDEN esetben ajánlom gasztroenterológus, vagy más szakorvos felkeresését, a háziorvosnál speciálisabb tudásra van szükség. Mi a kötődő nevelést, a babákat és a tréningmentességet támogatjuk
- Online
Online
Nehéz beismerni, ha anyaként elrontunk valamit, hiszen mindannyian a legjobbat akarjuk a gyerekünknek. Viszont ha eljutunk odáig, hogy kimondjuk: "hibáztam", onnantól könnyebben jön a megoldás is. A kislányom egészen 5 hónapos koráig jó alvó volt. Nem aludta ugyan át az éjszakát, de könnyű volt elaltatni és egy-két ébredéssel általában megúsztuk az éjszakát. A nappali alvásai egyenesen példaértékűek voltak. Aztán a 4. hónap táján minden elromlott: gyakrabban kelt éjszaka és hiába teltek a hetek, hónapok, nem javult a tendencia. Egyre fáradtabbak lettünk a férjemmel, a hétköznapok pedig egyre nehezebbek lettek. Sokszor keltem fel úgy reggel, hogy már az esti lefekvést vártam, és úgy gondoltam az előttem álló napra, mint amin túl kell lenni, amit túl kell élni. Közben gyötört a lelkiismeret, mert szerettem volna élvezni a babával itthon töltött hónapokat, nem túlélni, hanem megélni szerettem volna a soha vissza nem térő korszakot, de nagyon távol voltam ettől. Az alváshiány következményei: ingerültség, levertség, rosszkedv.
- Miért nem alszik a baba éjszaka w
- Miért nem alszik a baba? Okok és megoldások
- Alvászavarok | HelloBaby magazin
- Miért nem alszik a baba éjszaka film
Az alvás előtti rituálé lényege, hogy olyan dolgokat csináljunk, ami megnyugtatja, ellazítja a gyermeket, felkészíti őt az alvása. Sokan például lefekvés előtt fürdetik a gyerekeket, de a fürdő nem mindig lazító hatású. Sok gyermekre élénkítően hat a pancsolás, így jobb legalább 1 órával a fektetés tervezett ideje előtt letudni a fürdést. Szintén felpörgeti a gyerekeket az esti játék. Próbáljunk odafigyelni arra, hogy a fektetést megelőző órákban már ne engedjük futkározni a kicsit, vagy olyan játékkal játszani, ami felzaklathatja őt. A rituálé lényege, hogy minden a ugyanabban a sorrendben kövesse egymást az esti altatás előtt és az altatás közben. Így a kicsi megszokja a dolgok menetét, és sokkal könnyebben fog tudni ráhangolódni a pihenésre, gyorsabban elalszik, alvása mélyebb, nyugodtabb lesz. Mi lehet az esti rutin része? Például közös vacsora a család többi tagjával, közös mesélés, rajzolás. Sokat tud segíteni az is, ha az esti rutin részeként a kicsinek a számára megfelelő gyerekitalt adjuk.
Hogy érhetem el, hogy a kisbabám átaludja az éjszakát? Ha a kisbaba négy-hat hónapos, ritkán fordul elő, hogy több mint három-négy egymást követő éjszakát átalszik felébredés és sírás nélkül. Hat hónaposnál idősebb csecsemők általában már több egymást követő napon is sírás nélkül átalusszák az éjszakákat. Tanácsaink: A szülők beszéljék meg előre, hogy ki milyen feladatot vállal, mikor ki kel fel a babához, mivel ezzel sok konfliktus elkerülhető! Ha a kisbaba felébred, gyengéden simogassa meg, takargassa be, és – ha van neki – adja oda neki a cumiját. Ha ismét felébred, újra próbálkozzon az előzőekben leírtakkal. Nagyon fontos, hogy ne erőltessünk semmit! Ha a kisbaba éhes, úgyis jelezni fogja, ezt ne vonjuk meg tőle. Ha a kicsi még ekkor sem nyugszik meg, vegye ölbe, de közben ne kapcsolja fel a villanyt, hozzá halkan beszélhet, énekelhet neki, de a párjával ne beszélgessenek, így a kicsi könnyebben elalszik. Ha a kisgyermek fél a sötétben, éjszakára hagyjon egy apró jelzőfényt felkapcsolva a szobájában.
A szülői lét bizony azzal jár együtt, hogy a csecsemőnk fel fog ébredni éjszaka. Pelenkacserére és etetésre van szükségük leggyakrabban ilyenkor. Néha nehéz lehet megbirkózni az alváshiánnyal. A köztudat gyakran azonosítja a jó babákat a jól alvó gyermekekkel, de az alvásproblémák nem feltétlen tükrözik közvetlenül a nevelési stílusunk sikerét vagy gyermekünk temperamentumát. A csecsemőknek gyakran újra kell tölteni a kis pocakját - ennyi az egész, ezért ébrednek fel legtöbbszö kortól kezdve foglalkozhatunk jobban gyermekünk alvásszokásaival? Az újszülöttek nem alszanak hozzánk hasonlóan, ezért a kezdeti napokban meg kell szokni, hogy éjszaka cseréljük ki a pelusukat és etetjük meg őket. Próbáljuk minél csöndesebb és békésebb helyen hagyni a kicsit, hogy elkezdje megtanulni a különbséget nappal és éjszaka között. Néhány kíméletes módszerrel már három hónapos kortól elkezdhetjük megtanítani a csöppséget, hogy jó alvó legyen. Ha ez magától nem alakul ki három hónap alatt, akkor eljött az idő, hogy alaposan foglalkozzunk a helyzettel.
Mit jelent az átalvás képessége? Éjszakai átalvás alatt azt értjük, hogy egy csecsemő vagy kisgyerek képes egyhuzamban 6-8 órát aludni, az alvási ciklusok utáni ébredésekkor külső segítség nélkül képes újra elaludni. Ezt a képességet a szülők segítségével és támogatásával sajátítják el, de addig külső segítségre van szükségük az éjszakai nyugalomhoz. Ezeknek a készségeknek a megtanulása az első életévek feladata. A kisbabáknak az elalváshoz is szükségük van a szülők támogatására, ahhoz, hogy a pihentető alváshoz szükséges nyugalmat elérjék, a szülők nyújtotta biztonságra van szükségük. A biztonságot a szülők jelenléte, a rituálék, szokások, alvás állandó helye biztosítja. Az újszülöttek rövid alvásciklusai miatt érdemes az álmosság jeleire figyelni, ilyenek a szemek dörzsölése, sírás, lassú mozgás és persze az ásítás. Érdemes ilyenkor altatni, mert ha nagyon fáradttá válik és sírni kezd, sokkal nehezebb már megnyugtatni. A nagyobb gyerekeknél is felfedezhetjük a túlfáradtság jeleit: nyűgösek és sírósak lesznek, esetleg agresszívvé válnak, jobban igénylik a szülők közelségét.
A babák szinte mindig a nyugtalan alvási fázissal kezdik az éjszakát. Éjszakai ébredésekEgy újszülött átlagban naponta 16 órát alszik (szélsőséges esetben 14-20 óra között). Az egész napos alvásmennyiség az idő múlásával csökken, hat és fél hónapos korában 15 órára, négy éves korában 13 órára. A napközbeni alvás időtartama is mérséklődik, míg hat hónapos korban háromszor-négyszer alszik napközben egy átlagos baba, egy éves kora körül már csak kétszer, majd másfél éves korától csupán napi egyszer, általában délutá, hogy mikor fogja átaludni az éjszakát, rajta múlik. Egyes babák már pár hetes koruktól kezdve estétől reggelig alszanak, míg mások biológiai órájának hónapokra van szüksége ahhoz, hogy a 3-4 órás ciklusukat felváltsa a 24 órás ciklus. A baba fokozatosan kerül szinkronba a külvilág ritmusával: az éjszaka és a nappal váltakozása, az étkezések rendszere, a játék és a családdal való együttlét is segíti a babát abban, hogy alkalmazkodjon, és hogy fokozatosan elhagyja az éjjeli ébredéseket.
A csecsemők átlagosan napi 16 órát alszanak, több részletben. Jellemzően hat hónapos kortól alusszák át az éjszakát, és napközben 2-3-szor szundítanak. Egy éves kor körül még marad a nappali egy-kétszeri alvá(szer) a lelke mindennek Nagyon fontos a rendszer kialakítása. A lefekvés előtti teendőket kezdjük minden este ugyanakkor, és ugyanabban a sorrendben haladjunk. Érdemes a fürdetéssel kezdeni, majd folytatni az esti szoptatással, etetéssel. Amikor a pici már elpilledt, betehetjük a kiságyba, hogy ott aludjon el. Ügyeljünk arra, hogy a baba lehetőleg este 8 órára már ágyba kerüljön, így könnyebben megszokja majd óvódás és iskolás korában a korai fekvést. Biztosítsunk csendes alvóhelyet és a zavartalan alvást a babának és a szülőknek is, alvás előtt pedig teremtsünk nyugodt hangulatot. Üres a pocak A kisbaba életében és a nyugodt alvásban nagy szerepet játszik, hogy mennyire lakott jól. Az első hónapokban még nem tud nagy mennyiségeket elfogyasztani, ezért nem lakik jól egész éjszakára, így hamarabb lesz éhes, és akár többször is felébred.
Ez az elfordulás, a baba meg nem hallgatása ilyenkor csak átmeneti, kutatások mégis azt igazolják, hogy a kötődés itt kezd el megszakadni. A baba kevésbé bízik a szüleiben, az anya gyakrabban hoz határozott, ámde a kapcsolat ellen ható döntéseket. Már máskor sem siet azonnal az anya a gyermeke segítségére, tovább hagyja sírni, kevésbé figyel oda a kéréseire. Tudom, most azt gondolod, ez veletek nem fordulhat elő, csak az alvást szeretnéd rendezni és minden másban megmarad a jó kapcsolat, azonban a gyakorlat azt mutatja (és ezt 10 év szakmai tapasztalatával a hátam mögött írom), hogy az anya-gyerek kapcsolatot rongálja a tudatos sírni hagyás MINDKÉT oldalról. A harmadik probléma pedig: gyakran minden erőlködés és igyekezet ellenére a változás csak átmeneti. Lehet, hogy a sírni hagyással eléred, hogy a babád átaludja az éjszakát, egyszercsak mégis elkezd újra felébredni, mert nem pusztán rossz szokásról van szó, hanem valóban vannak olyan fizikai okok, amik felébresztik őt (éhség, melege van, jön a foga stb. )
ALTATÁS
Az alvás élettana
Ahhoz, hogy a kisbabák alvási szokásait megértsük, érdemes egy kicsit megismerkedni az alvási mintázatukkal, hiszen ez nagyon különbözik a felnőttekétől. A csecsemők alvás igénye nagyon egyéni eltéréseket mutat, az újszülöttek átlagos alvásigénye éjszaka 14-16 óra, nappal 4-5 alkalommal 1-3 óra. Ez az időtartam a fejlődés során csökken. Minden újszülött és kisgyermek többször felébred éjszaka, egy gyermek sem alussza át az éjszakát ébredés nélkül. Az újszülöttek alvásciklusa rövid, 40-60 perces, ebből körülbelül 20-30 percet töltenek mély alvásban, a többi időben felszínesebb, nyugtalanabb az alvásuk. Két alvási ciklus között általában felébrednek, a révedezés és nyűgösködés az alvás és az ébrenlét közti átmenetet jelzi. Néha előfordul, hogy az átmeneti révedezés után visszaalszanak, a két alvásciklus váltását átalusszák, így képesek időnként egyhuzamban két-három órát is aludni. Már méhen belül, még magzati korban kialakul az alvás és ébrenlét váltakozása, de kevéssé illeszkedik az éjszaka és a nappal váltakozásához.