A szállodától pár perces autóútnyira fekszik a Tisza-tavi Ökocentrum, ami 10 hektáron mutatja be a Tisza-völgy gazdag élővilágát: madarak, halak, hüllők, kétéltűek, emlősök és mikroszkopikus lények népesítik be a parkot és az épületet. Itt található a kontinens legnagyobb édesvizű akváriumrendszere, amiben 40-féle hazai hal mellett közel 15 kétéltű- és hüllőfajt mutatnak be. A különleges víz alatti alagút falán át láthatjuk a cikázó halakat, és azt is, ahogy a viza – ez az egykoron hazánkban élt halóriás – ma sem kicsi, akár 2 méteres példányai úszkálnak. A vízi sétányon a víz fölött 1500 méter hosszan vezet az út a különböző madárvártákhoz és kilátóhelyekhez. Az épületben a vidrák hétköznapjaiba nyerhetünk betekintést, de akár etethetünk halakat, láthatunk kormoránetetést, mocsári teknősöket és szitakötőházat is. A tutajos tó és a rönkfa játszótér szuper szórakozás lehet a gyerekeknek, de a család GPS-es csónaktúrán is részt vehet. Este aztán jól esik a kiadós kirándulás után megmártózni a szálloda aprócska belső, és nagyobb külső, termál vízzel töltött medencéiben – egyik sem az az igazi gyerekpancsoló, de ha már választani kéne, akkor a külsőt javasolnánk.
- Sorgulama
- Notino
- Magyarország, Jordánia - szállás kuponok | Hotelkuponok.hu
Sorgulama
A kisebbeket lovastáborokkal várják, a nagyobbak és a felnőttek akár túrázhatnak is egy nagyot lóháton a gyönyörű tájban. Persze akkor sincs gond, ha a gyerek inkább kézműves típus: festhet, gyurmázhat, rajzolhat a számtalan nekik szervezett program egyikén. Hab a tortán a személyzet nyitott, segítőkész hozzáállása, így a nyaralás tényleg gondtalan lehet a Szépalmában. Bónusz, hogy térerő is csak a szállodától háromszáz méterre van, így az elvonulás garantált. ÁrakSzállás kétágyas szobában, reggelivel 14 750 Ft/fő/éj-tőlGyerekkedvezmény:• 6 éves korig a gyermekek elhelyezése a szülők szobájában pótágyon ingyenes• 6-12 éves korig reggelivel szülők szobájában pótágyon 6. 000 Ft / éj.
Az iskolás korúak viszont rettentően fogják élvezni a szállodával szemben található Robin KalandSzigetet. Hazánk egyik legjobban felszerelt kalandparkjában több mint 18 hektáron olyan játékokkal találkozhatnak, mint a 140 akadályból és különböző nehézségű szintekből álló erdei kötélpálya, vagy a 15 méter magas mászófal. Innen, a mászótoronyból indul egy 300 és egy 400 méter hosszú kötélcsú nem csak ez jelenthet egyedülálló élményt, hanem a lombkorona szintjén elhelyezkedő tanösvény is, amely a Tisza-tó élővilágának csak nehezen megközelíthető részét mutatja be. Az élményparkból az olyan vizes mókák sem maradhattak ki, mint a vízikenguru, a vízicsopper vagy a zorb. Ez utóbbi egy 3 méter magas, kétrétegű, áttetsző gömb, aminek a belsejébe hevederekkel rögzítik be a delikvenst, aki így gurul a gömbben. Aki a körhintát nem bírja, annak ezt sem ajánlanánk – vontuk le a következtetést, mikor itt já Balneum Hotel - családi apartmanházak szép környezetbenGaléria: Top5 szálloda nagyobb gyerekekkel(Fotó: mimi / Travelo)Szintén jó program a közelben az Ökocentrum Poroszlón.
Felfedeznéd a kastélyok és kúriák világát? Ha csak meglátogatnátok a gyönyörű épületeket, a közelükben mindig találtok megfelelő szálláshelyet! Hirdetés
A bikali Puchner Kastélyszálló a Hűségprogram kezdetétől, 2009-től csatlakozott az előfizetőknek biztosított kedvezményekhez. Az áprilisi bevásárlónapok sikerességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a díjmentes érrendszeri állapotmérésre szánt napot meg kellett toldani még egy nappal a Munkácsy Sonotherápiás Gyógyító Központban. Első ízben találkozhatnak a Dunántúli Napló előfizetői azokkal a kuponokkal, amelyekért extra kedvezményeket vehetnek igénybe a szelvényeken feltüntetett üzletekben vagy szolgáltatóknál az első bevásárlóhétvégén, amely április 29-től május 1-jéig tart. A Dunántúli Napló hűségprogramjának már évek óta tagja a Rovitex Lakástextil Szakáruház, az üzletben 10 százalék kedvezményt kínálnak minden termékükre a Hűségkártya felmutatóinak. A Dunántúli Napló Hűségprogram megújulásának jegyében jövő csütörtökön immár kézzel fogható, extra kedvezményt nyújtó szelvényeket is kivághatnak és vásárlásnál felhasználhatnak előfizetőink. Öt százalékos engedmény a Hűségkártyával rendelkező hirdetőknek - immár a Dunántúli Napló öt pécsi hirdetési irodájában is.
Notino
- Vannak még olcsó nyaralók a Balaton környékén - itt a legalacsonyabbak az árak - Blikk
- » Győri Antal emlékverseny – Orosháza
- Olcsó antik bútorok
- Porci Berci torna, állatsimogató, élménymedence
- Milyen a bikali Puchner Szálló? | nlc
- Puchner Kastélyszálló | élménypláza.hu
- Magyarország, Jordánia - szállás kuponok | Hotelkuponok.hu
- Rallies jatekok ingyen 3
- Einhell gipszkarton csavarozó
- BAMA - Dunántúli Napló Hűségkártya
Főoldal, jelenleg nem foglalható, nézze meg, mit ajánlunk helyette >
Previous
Next
jelenleg nem foglalható. Helyette válasszon az alábbi szállásokból, melyeket szívből ajánlunk. Információk
Érkezés: -órától Távozás: óráig
Szép Kártya elfogadóhely
Igen, mert wellness természetesen itt is van, ahogyan teniszpálya is a vendégek rendelkezésére áll. A mezőtúri Hercegasszony Birtok egy hamisítatlan kúria, ahol a múlt egy mesés folyóparton ér össze a jelennel
Hercegasszony Birtok Mezőtúr ****
A vidék és stílus ötvözésével idézi fel a 30-as évek nemesi életének hangulatát. Hirdetés"Megérkezni és beleszeretni" – hirdeti magát a Hercegasszony birtok, és ez nem valamiféle naiv elbizakodottsá a helyen találkozik a magas minőségű gasztronómia, a régi idők ódon falai, a teljes modern kényelem, és az urbanista dizájn, mindez a Körös partján, gyümölcsösök ölelésében. A másik három általunk bemutatott szálláshellyel ellentétben ez nem egy kastély, hanem egy kúria, és szuperül hozza ennek legfőbb előnyét is: maga a béke szigete. A Hercegasszony elnevezés nem egy új hóbort: a birtok a nevet még egykori tulajdonosáról, Lelbach Irénről kapta, akihez Habsburg Albrecht főherceg jegyajándékául jutott a terület. A főherceg egyébként még házas asszonyként ismerte meg későbbi feleségét, igazi nagy szerelem volt az övék, ennek ellenére hét év után ők is elváltak.
Magyarország, Jordánia - szállás kuponok | Hotelkuponok.hu
ÁrakSzállás félpanzióval 21. 000 Ft/fő/éj-tőlGyermekkedvezmény:• 0-6 éves korig (2 felnőttel egy szobában) ingyenes• 6-12 éves korig (2 felnőttel egy szobában) féláronTisza-tavi vakáció csomag félpanzióval 104 300 forint/fő/7éj. A csomag 1 óra kenubérlést, 1 óra biciklibérlést, 1 alkalommal Tisza Tavi Vízi Sétány tanösvénylátogatást és hajókirándulást, 1 alkalommal Robin Kalandsziget egész napos belépőt, 1 alkalommal a Ökocentrumba egész napos belépőt tartalmaz. A gyermekkedvezmény itt is igénybe vehető. +1 Tipp: A tökéletes szálloda, ha lóbolond a gyerekünk
Szépalmapuszta – az Esterházy család egykori ménesbirtoka, – a Magas-Bakony erdőségeiben, a Kőris-hegy szomszédságában található. Kanyargós erdei út vezet fel ide Zircről. Ezen az idilli helyen található a Szépalma Hotel, amit a nyugalomra és a természet közelségére vágyó családoknak találtak ki. A gyerekeket leginkább az itt lakó állatsereglet fogja levenni a lábáról. Vannak mangalicák, szürke marhák, mókusok és lovak. Ez utóbbiakkat nemcsak nézni vagy simogatni lehet, hanem lovagolni is indulhatunk.
Károlyi Mihályt nem izgatta a földesúri lét, helyette felesége, Andrássy Katinka használta ebben az időszakban a birtokot, ami miatta kapta a "Duzzogó" nevet, mivel állítólag Katinka ide vonult el, amikor veszekedett hites urával. A Teleki-Degenfeld Kastélyszálló, avagy a barokk csoda Szirákon, ahol akár Mikszáth Kálmán szobájában is alhatsz
Teleki-Degenfeld Kastélyszálló Szirák ****
A Kastély korhű berendezése, süvegboltíves mennyezete és a teljes hangulata felidézi a XVIII. Század eleganciáját. HirdetésA szálloda talán a parádsasvári párja lehetne, hiszen adott egy elegáns kastély, de van néhány apró, és egy jelentős különbség. Ezek közül az egyik az, hogy "csak" négy csillagot érdemelt, de ha erre nem hívják fel külön a figyelmet, fel sem tűnne, hiszen a luxus és a korhű berendezés itt is adott. A barokk épületnek egészen régre nyúlnak vissza a gyökerei: már 1219-ben említenek egy erődítményt, ennek nyomai máig láthatók egy, a kastély alatt húzódó pincerendszer formájában. És így jutunk el a fontosabb különbségig: egy olyan helyszínről van szó, amelynek minden szegletét mélyen itatja át a történelem.
Magyarország
Bikal
Puchner Kastélyszálló és Reneszánsz Élménybirtok (Bikal)
Elrendezés
Ajánlásunk szerint
Népszerűség szerint
Ár szerint növekvő
Ár szerint csökkenő
Megjelenített ajánlatok száma:
25
50
100
Külföld (egyéni utazás) (0)
Ingyenes gyermek 4 év alatt (0)
Ingyenes gyermek 6 év alatt (0)
Ingyenes gyermek 10 év alatt (0)
Ingyenes gyermek 14 év alatt (0)
Horvátországi nyaralások (0)