Szinte nincs olyan hónap, amikor ne érkezne hír egy vadonatúj Stephen King adaptációval kapcsolatos filmes projektről. A Mester munkái mindig is nagy népszerűségnek örvendtek álomgyári berkekben, de a 2017-es Az remake példátlan anyagi sikerének hatására előkerültek az "újramelegített" ötletek is, amelyeknek legaktuálisabb képviselője, a Kedvencek temetője. Alapvetően nincs semmilyen problémám az újrafilmekkel. Kellő nyitottsággal közelítem meg ezen alkotásokat, hiszen jó néhány értékes darab is akad köztük (remek példa a közelmúltból az új Suspiria). Ugyanakkor vannak olyan remake hírek, amelyek hallatán görcsbe rándul a gyomrom, a Kedvencek temetője pedig pont ilyen volt. A '90-es évek elején ez volt az első találkozásom Stephen King munkásságával, és nem túlzás azt állítani, hogy örökre nyomot hagyott a lelkemen. Általános iskolásként eléggé megtetszett a borító, az Állattemető cím pedig több volt, mint bizalomgerjesztő. A többi pedig már történelem, ahogy mondani szokás. A Mester egyik legsötétebb regényéről van szó, ami hosszú évekig állt íróasztala fiókjában, mert annyira durvának találta, hogy nem kívánta publikálni.
- Kedvencek temetoje 2019 teljes film magyarul
- Kedvencek temetoje teljes film magyarul 2019
- Kis kedvencek temetője videa
Kedvencek temetoje 2019 teljes film magyarul
Az előzetes kritikák pedig ódákat zengtek a filmről, King is elégedett volt a látottakkal, így minden adott volt ahhoz, hogy egy jó adaptációra válthassunk jegyet, lássuk is mivel rukkolt nekünk ezúttal Hollywood. A történet főszereplői a Creed család (nem a Rocky-féle), akik megérkeznek újonnan vásárolt vidéki házukba, amelyet igyekeznek is belakni, ám kiderül, hogy otthonukhoz bizony egy több hektárnyi birtok is tartozik, melyen ráadásul nem más van, mint egy állattemető. A dolgok aztán egyre bizarrabb fordulatot vesznek, kiderül, hogy az anya, Rachel (Amy Seimetz) szörnyű bűntudattal küszködik, ami miatt őrületbekergető látomásai vannak a mai napig beteg testvéréről, míg az apa, Louis (Jason Clarke) egy haldokló betegét elvesztve kezd elindulni a lejtőn. Azonban mikor a család – legfőképp lányuk – szeretett kis kedvence egy baleset következtében elpusztul, az apa annak érdekében, hogy megóvja lánya ártatlanságát, belemegy a szomszédja (John Lithgow), Judd utasításaiba, és a temetőn túli vidék egyik ködfátyolos helyszínén eltemetik a macskát, mely annak módja is rendje szerint kisvártatva vissza is tér holtából gazdáihoz.
Kedvencek temetoje teljes film magyarul 2019
Azt viszont sokkal nyugtalanítóbbnak találják, hogy a helyiek kisállat temetője a birtokuk végében van. A házi kedvenc, Church húzza a legrövidebbet, de az idős szomszéd "kedves" gesztusának köszönhetően a cicus hamarosan újra régi pompájában díszeleg Ellie ágyánál. Legalábbis elsőre úgy tűnik, de maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül lett a hivatalos plakát mottója a "Néha jobb, ha a halott halott marad. " Az ártatlannak tűnő, jó szándékkal meghozott döntés borzasztó balszerencse spirálba taszítja Creedéket, a gyászba beleőrült doki tragikus döntésével végleg megpecsételi a sorsukat. A remake számomra kellemes meglepetés volt, a gagyi jumpscare áradatot sugalló trailer-ek helyett egy néhol gyomorba markoló, sötét családi drámát kaptunk szeretteink elvesztésének hatásáról. Nem állítom, hogy a filmes világ nem lett volna meg e nélkül a feldolgozás nélkül, de a fiatalabb korosztály számára tökéletes látnivaló, amit tisztességesen, hatásvadászat nélkül raktak össze az alkotók. A főszereplők egytől-egyig erős teljesítményt nyújtanak.
Kis kedvencek temetője videa
- Széchenyi istván gimnázium budapest rimaszombati út
- Huawei p smart z vélemények v
- Minden nap gyereknap! | REGIO JÁTÉK Webáruház
- Pet Sematary (2019) (Kedvencek temetője) - CINEGORE
- Ha te tudnád amit én herczku
- Dsg váltó 6 fokozatú 2020
- Amerikai Egyesült Államok perc Edward Asner, Sharon Gless, Jeffrey Licon - PDF Free Download
- Kedvencek temetoje 2019 teljes film
- Visegrád túraútvonal térkép
- Kis kedvencek temetője teljes film magyarul
- Időjárás budapest 15 napos
- Pintér és társai ügyvédi iroda szeged
- Farsangi jelmezek felnőtteknek
- Elektromos csavarhúzó készlet
- Budapest corvin negyed
- Zimándy ignác élete
- Litium polimer akkumulátor
- Kijutós játékok időmulató
- Ingyenes online tanfolyamok 2022
- Mészáros és mészáros kit deco