Immár hagyománnyá vált, hogy Társaságunk éves kongresszusának programja és az előadások magyar, valamint angol nyelvű összefoglalói a Szemészetben jelennek meg; korábban két alkalommal annak azonos formátumú Supplementumaként, illetve idén - az elnökség döntésének megfelelően - a Jubileumi Kongresszus alkalmából rendes számként. Tudományos folyóiratunk elektronikusan továbbra is elérhető. A tavalyi évben a megelőző 5 évfolyam teljes anyagát CD-ROM-kiadványban is megjelentettük az Alcon Hungária Kft. támogatásával. Reméljük, az elektronikus elérhetőség és a könnyen kezelhető CD lemez hatásosan segíteni fogja a magyar szemészeti közlemények elérhetőségét, és egyúttal hozzájárul ahhoz is, hogy a jövőbeni magyar szerzők a hazai közleményekre jobban oda tudjanak figyelni, és idézzék is hazai kollégáik korábbi munkáit. A Társaság kiadványaként, a Jubileumi Kongresszusra jelent meg "A XX. században és az ezredfordulón működött magyarországi szemorvosok életrajzi adattára", amely Győrffy István doktor korábbi munkáján alapul, és a Társaság felkérésére Salacz György professzor úr átdolgozta, felfrissítette és jelentősen kibővítette.
Főtitkári beszámoló :: - InforMed Orvosi és Életmód portál
Nyílt levélben köszöni meg – lapunkon keresztül – Motollai Istvánné a ceglédi kórházban végzett sikeres szemműtétje körüli gondoskodást az intézmény dolgozóinak, orvosainak:
"Novemberben a ceglédi Toldy Ferenc Kórházban szemhályog (szemlencse-csere) műtéten estem át. Ismerőseimnek mondtam, a válaszuk: "Óh, nem nagy dolog, rutinműtét, estére már otthon is alszol" – hangzott el többektől. Rögtön, itt a cikk elején nekik üzenem: "Igen, estére már otthon is aludtam, ez igaz……" De hogy nagy dolog, az biztos!!!!!. Érkezésemkor, reggel már sokan voltunk, mindannyiunkat a műtétet végző Dr Stark Ildikó vezető főorvos asszony fogadott a vizsgálóban, s percekkel később már a számomra kijelölt ágyban találtam magamat. Később megkezdődött a műtétet megelőző kezelés, a szakasszisztensek Erzsike, Ágika, és még többen, akiket név szerint nem ismerek, nagy tudással és türelemmel készítették fel a soron következő betegeket. Meg kell említenem a vizsgáló helyiségben zajló többfunkciójú munkavégzést is, bár erre ez a szó nem megfelelő, hisz itt gyógyító-segítő folyamatok zajlanak.
- ᐅ Nyitva tartások Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet - Szemészet | Újszászi út 21-23., 2740 Abony
- Pécs harkány futóverseny 2019
- Novaerus légtisztító ár ar mid
- Regisztrált munkanélküliek foglalkoztatása 2019
- Tárgysorozati jegyzék Debrecen Megyei Jogú Város Végrehajtó Bizottsága jegyzőkönyveinek kutatásához 1950-1989 - Levéltári dokumentáció 2. (Debrecen, 2009) | Könyvtár | Hungaricana
- Április 10 névnap
- Letöltés - Abony
- Dugvilla,dugalj - VILLANYSZERELÉSI-ANYAGOK,SZERELVÉNYEK,DOBO
- Főtitkári beszámoló :: - InforMed Orvosi és Életmód portál
- Teázzon úgy, mint az angol királynő: mutatjuk a „szertartás” lépéseit
Dr Pusztai Dezső - Abony város hivatalos honlapja
A felnőtteknek fórumokon tartott előadásokat, míg gyermekek százait vezette rá játékos formában a környezetvédelem értékeire. A Pest Megyei Népművelők Egyesülete 1996-ban alapította a Feketedió díjat, amely a Vármegyeháza Díszudvarában egykor állt fáról kapta a nevét. A díjat azok a közművelődési szakemberek nyerhetik el minden évben, akik kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak. A díj Janzer Frigyes Munkácsy-díjas, Érdemes művész, szobrász alkotása. Tapodi Katalin, Verseczkyné Sziki Éva, Wentzel Ferenc
Az egyesület elnöksége Feketedió díjat adományozott Verseczkyné Sziki Évának, az isaszegi Dózsa György Művelődési Otthon igazgatójának. Verseczkyné Sziki Éva 25 éve dolgozik az isaszegi intézményben, 1991. óta annak igazgatójaként. Az általa vezetett intézmény központi szerepet tölt be a város színes kulturális életében. Sziki Éva szervező csapatával, csoportjaival, civil szervezetek együttműködésével, a lakosság támogatásával valósítja meg terveit, intézményi programjait. Emellett ápolják szép természeti adottságaikat, gazdag történelmi és néphagyományaikat.
Szemvizsgálat a táblázat szerint. Szemvizsgálati táblázat felső sora
Díjak, kitüntetések, címek
Gazdaság
Oktatás
Óvodák
Általános iskolák
Középiskolák
Zeneiskolák
Egészségügy
Kultúra
Sport
Civil szervezetek
Városi Termál- és Strandfürdő
Humán Szolgáltató Központ
ABOKOM Nonprofit Kft. Abonyi Városfejlesztő Kft. Abonyi Napló
Abonyi Értéktár
Salgóbányai Ifjúsági Tábor
Abony
Abony város hivatalos honlapja
Közelgő programokEsemények nem találhatóak
A "magyar szemészet Ki kicsoda? enciklopédiája" - amint bevezetőjében Társaságunk elnöke a kötetet jellemezte - hiteles történeti forrásmunka, amely mindannyiunk számára hasznos olvasmány, és minden tagunk ingyen juthat hozzá. Eredményesen haladt előre a hazai szemészeti szakirodalom teljességre törekvő feldolgozásának, a Magyar szemészeti bibliográfiának a nyomdai előkészítése. A kiadvány Váry István és Betkó János, valamint Németh János és Berecz Ildikó korábban megjelent, illetve kéziratban lévő munkáin alapul, és Hatvani István professzor úrral közös szerkesztésünkben a közeljövőben lát napvilágot mind könyv, mind pedig CD-ROM formájában. A kötet a kezdetektől 2003 végéig sorolja fel a magyar szemészeti tárgyú tudományos közleményeket, könyveket, disszertációkat; így összesen több mint 14 ezer irodalmi tétel adatait jeleníti meg. A könyv csak 100 példányban készül, és minden szemészeti kórházi osztály, valamint a klinikák és a nagy orvosi könyvtárak kapnak térítésmentesen egy példányt.
- Bem mozi közelgő események 10
- Dinos játék google earth
- Gyerek bicikli 14 colos 2017
- Kutya hangos bélhangok teljes film
- Bizsu nyakláncok online
- Formenza kft állás szeged
- Szállj a dallal 2 online
- November 1 milyen ünnep magyar
- Kék francia bulldog
- Kerozin meghalok érted
- A lepkegyűjtő vác