Kalandjaink során elrejtett dobozokban guberálva lelhetünk fel új kozmetikai kiegészítőket, illetve így tudunk szert tenni olyan kiegészítésekre is, amelyekkel BD-1 képességeit tudjuk fejleszteni vagy éppen fénykardunkból tudjuk kihozni a maximumot. Emellett lehetőségünk van emlékeket felkutatni, amelyekkel Cal képes együtt rezonálni és hasznos, izgalmas mellékinformációkat kiszedni. Akad azonban a Star Wars Jedi: Fallen Ordernek egy pontja, amely botrányosra sikerült, de legalábbis érezni rajta, hogy nem állt megfelelő idő a készítők rendelkezésére. A Respawn Entertainment ugyan korábban sem a pazar küllemű játékairól volt híres, de azért amit a Titanfall 2-nél kisajtoltak a motorból, az elismerésre méltó volt. Most viszont megkapták a számukra ismeretlen Unreal Engine-t, és bizony az idő rövidsége és a csapat tapasztalatlansága egyértelműen rányomta a bélyegét a végeredményre. A játék PC-s változata erősebb gépeken is bármikor képes pillanatokra megakadni, a textúrák elmosódottak, pixelesek, sokszor előző generációs összképet adnak.
- STAR WARS Jedi: Fallen Order (spoiler) - LOGOUT.hu Játékok teszt
- Ilyen gyenge Jedit még nem látott a világ – Star Wars Jedi: Fallen Order-teszt | Az online férfimagazin
- Évek óta vágytunk egy ilyen szuper Star Wars-játékra
- Star Wars Jedi: Fallen Order teszt
- [Teszt] Star Wars Jedi: Fallen Order
- Star Wars Jedi: Fallen Order teszt | Gamekapocs
STAR WARS Jedi: Fallen Order (spoiler) - LOGOUT.hu Játékok teszt
Ilyen gyenge Jedit még nem látott a világ – Star Wars Jedi: Fallen Order-teszt | Az online férfimagazin
- Soroksári úti tesco
- Star Wars Jedi: Fallen Order teszt | Gamekapocs
- STAR WARS Jedi: Fallen Order (spoiler) - LOGOUT.hu Játékok teszt
- [Teszt] Star Wars Jedi: Fallen Order
Évek óta vágytunk egy ilyen szuper Star Wars-játékra
Lassan hat éve, hogy az Electronic Arts megszerezte a Star Wars videójátékos jogait, és azóta jelen tesztünk alanya, a Star Wars - Jedi: Fallen Order az első olyan program, ami elmondhatja magáról, hogy többjátékos módot, és mikrotranzakciókat mellőzve kínál vadonatúj Star Wars-történetet. Elöljáróban csak annyit mondanánk: ezeket a droidokat kerestük! Nem szégyellem bevallani, hogy gyerekoromban mindig fénykard és Erő használó jedinek képzeltem magam, aki hol a zsarnok Birodalom, hol pedig a Konföderáció ellen védte a Galaktikus Köztársaságot, és veszett el a számtalan saját, vagy videójátékos történetben. A Respawn Entertainment legújabb alkotása, a Star Wars – Jedi: Fallen Order nemcsak visszarepített a gyerekkorom ezen szakaszába, de mindezt tette úgy, hogy emellett 2019 egyik legjobb játéka lett. Élet a 66-os parancs után
Történetünk A Sith-ek bosszúja, és az Egy új remény között játszódik. Öt év telt el a hírhedt nagy jedi tisztogatás óta, és a Galaktikus Birodalom inkvizítorai továbbra is kutatnak a galaxis különböző szegleteiben rejtőzködő túlélők után.
Star Wars Jedi: Fallen Order teszt
Az eldugottabb folyosók és ösvények ellenben gyakran nem csak jutalommal kecsegtető ládákat, hanem opcionális minibossokat, vagy gyönyörű kilátást és érdekes titkokat is rejtenek. Kötelező bossfight egyébként viszonylag kevés van a játékban és közülük is leginkább az utolsó előtti delikvens emelkedik ki, aki egyébként úgy mutatkozik be, hogy ledobja a textilt, az irtózatos tüdőnadrág láttán pedig már akkor tudod, hogy a szittyákkal van, amikor még elő sem vette a vörös fénykardokat. A végszónál visszakanyarodva a történethez azt be kell látni, hogy a váratlan befejezésig eléggé kiszámítható mederben folynak az események, a szereplőgárdából pedig senki nem jár be látványos fejlődési utat, de mind a kölyökképű főhős, mind a háttérből asszisztáló társai a szívemhez nőttek és szívesen viszontlátnám őket egy folytatásban. A játék egészét ugyanez a kiszámíthatóság lengi körül, magyarán a Fallen Order nem találja fel a spanyol viaszt, viszont példásan ötvözi a máshol bevált módszereket, ezzel egy átlagon felüli egyjátékos élménnyel megörvendeztetve a Star Wars rajongókat és az akciójátékok kedvelőit is.
[Teszt] Star Wars Jedi: Fallen Order
Manapság nagyon jó dolog Star Wars-rajongónak lenni. A sorozat-junkieknak ott a remek The Mandalorian, a filmmániásoknak már csak egy hónapot kell várni a Skywalker-saga lezárásáig, a gémereknek pedig itt a Star Wars Jedi: Fallen Order, ami nemcsak minden idők egyik legjobb Star Wars-játéka, de az év legnagyobb meglepetése is egyben. A messzi-messzi galaxis régen adott már otthont igazán élvezetes egyjátékos alkotásnak. A Battlefront legutóbbi két részét kizárólag a hangulat adta el, minden másban leragadtak egy teljesen középszerű multis FPS szintjén. A 2017-es epizód ráadásul gusztustalan mikrotranzakciós rendszerrel akarta megfejni a rajongókat, ami végül a bukását is okozta. Szóval nem igazán volt okunk örömre ilyen téren. Az utolsó egyjátékos cím, ha nem számoljuk a LEGO-játékokat, a The Force Unleashed II volt, ami kilenc éve jelent meg, vagyis már nem egy mai gyerek. Épp itt volt tehát az ideje, hogy az EA letegyen valami olyasmit az asztalra, ami a játékosok körében is öregbíti a franchise hírnevét.
Star Wars Jedi: Fallen Order teszt | Gamekapocs
Értem én, hogy ezzel akarták kitolni a játékidőt, de míg a Soulsborne-játékoknál, vagy a Sekirónál ez a koncepció a tökéletes, lévén a svájcióra pontossággal kidolgozott harc- és védekezési rendszer, illetve pályadesign azt meg is támogatták, addig itt sajnos ezek az elemek közel sem hibátlanok. A Fallen Orderben így egy kicsit olyan érzése van az embernek, hogy Soulsborne frusztráló részét beleerőltették a játékba, miközben a többi játékelem valahogy nem mindig passzol hozzá nem csak a harcban való védekezésre gondolok, hanem más olyan fontos játékelemre, melyeket szintén más franchise-okból vettek át: az Uncharted, vagy a Tomb Raider falra mászós, szakadékon ugráló, vagy a Prince of Persia a falon futós részére. Ezek jók, élvezetesek, jól vannak integrálva a játék egészébe, de mégsem annyira precízek, hogy egy Soulsborne alapú játékhoz frusztráció nélkül illeszkedjenek. Ráadásul hiányzik például a Prince of Persia időt visszatekerése a falon futásnál, így, ha leesel, akkor nincs mese: a mélybe hullsz és életerőt veszítesz.