Már kismillió napja el szeretném készíteni egri nagymama méteres kalács (torta) receptjét, mert tudjátok, számomra ez egy igazi otthon melege, gyermekkor emléke íz. …mert miért szeretünk sütni? Végtére is, minden ízhez emlékeket kapcsolunk, nagyi kelt túrós kiflije és kakaós csigája sem azért a világ legfinomabb kelt túrós kiflije és kakaós csigája, mert az, hanem mert nekem, a gondatlan óvodáskor álmodozásait juttatja eszembe, amikor még felnőtt akartam lenni, mert a felnőtteknek olyan jó, azt csinálhatnak, amit akarnak, és amikor még arról álmodoztam, hogy barbie wc-t szeretnék karácsonyra. Aztán valamikor éppen egy ilyen gondolat közepén jöhetett be nagymama a TV szobába a frissen sült kakaós csigákkal és kelt túrós kiflikkel, jól leporcukrozva a zománcos, lyukacsos, fehér szűrőkanállal, amitől egy egész porcukorfelhő-réteg borította a langyosan gőzölgő finomságot. Hát szia gyerekkori emlék, mert amint beleharapsz, bekopogtat és megnyitja múltadnak kellemesen nosztalgikus ajtaját és belépsz abba a fátyollal betakart álomvilágba, amibe akkor, 5, 6 vagy 7 évesen éltél.
Egri nagymama – Smuczer Hanna
40 dkg liszt, 4 evőkanál olaj 2, 5 dkg élesztő1 dl víz só + oregano+ fokhagymapor
Az élesztőt morzsold bele a langyos vízbe, és hagyd felfutni. Ezután keverd össze a liszttel, majd a masszát gyúrd össze az olajjal, és sózd meg egy kicsit. Pihentesd fél órát szobahőmérsékleten a tálat letakarva, majd borítsd ki egy lisztezett deszkára. Kézzel vegyél le belőle egy öklömnyi darabot, és formázd kör alakúra, majd tedd kiolajozott tepsire, és kend meg paradicsomszósszal. Ha nem szeretnél a formázással bajlódni, akkor tepsibe is simíthatod, de ekkor nem biztos, hogy nagyon vékony lesz. így csinálom. (ez elég nagy adag, általában én csak 1/2 -et készítek)
Torták,
Hozzávalók a piskótához: 9 db tojás, 9 ek cukor, 7 ek finomliszt, 2 ek kakaópor, késhegynyi sütőpor. A krêmhez: 3 dl főzőtejszín, 30 dkg kristálycukor, 37, 5 dkg vaj, 15 dkg kakaópor. A piskóta hozzavalóiból 26 cm-es formában piskótát sütünk, ha kihűlt, háromfelé vágjuk. A tejszínt egy lábasban cukorral együtt kevergetve 7-8 percig forralhuk.
Másnap forró vízbe mártott késsel szeleteltem. kakaós lap hozzávalók:
20 dkg kristály cukor
20 dkg finom liszt (sima)
3 dkg kakópor
7-8 ek hideg víz
8 gr sütőpor
Meggyes töltelék:
7 deci kimagozott meggyet a levével eggyütt s még öntök hozzá kb. 2 deci vizet, bele teszek egy lábosba 4-5 ek kr. cukkorral, pici őrölt fahéjjal, 2 zacskó vaníliás pudingport elkeverek 2-3 deci tejjel, majd rá öntöm a forrásban lévő meggyre és besűrüsítem
Tojásokat szét választom, fehérjét pici sóval kezdem kevertetni kézi mixerrel és kicsinyenként adom hozzá a kr. cukrot, jó kemény hab keletkezzen majd az első fokozatra kapcsolom a mixert s egyenként adagolom bele a tojások sárgaját, vizet és az olajat. Lisztet a sütöporral és a kakóporral átszitálva keverem a habhoz. Sütőpapírral bélelt tepsibe 30x40 bele öntöm és készre sütöm. 200 fokon kezdem majd 180-n sütöm kb. 18-20 percig az én sütőmben. A meggyet nem szoktam szétt főzni, a meggyszemek maradjanak egészben. Kihűttöm langyosra, így szebben rá lehet simítani a kihült lapra.
A tésztát lekvárral megkenjük, és fölé rétegezzük a habot. Máz: 8 dkg vajat ikrásodásig megolvasztunk. 2 dkg kakaóval, 8 dkg cukorral, 2 evőkanál étkezési keményítővel összekeverjük, a habra kenjük. Csináltam egy hagyományos piskóta tekercset, én saját készìtésű meggy lekvárral töltöttem meg. Sütöttem még egy kakaós lapot
26 dk cukor
1 cs sütőpor
másfél dl langyos vìz
másfél dl étolaj
és a tojások felvert habja. A lekváros piskóta tekercset felszeleteltem, folpackkal kibéleltem azt a tepsit amiben a barna lapot sütöttem, és a lekváros piskótákkal szépen kiraktam. 50 dkg tehén túrót, 3 doboz natur görög joghurt, izlés szerint cukor, vanilia cukor, ezeket alaposan kikavartam, majd egy fél literes hullalát kemény habbá vertem és a túrós masszához adtam, de én nem mindet szoktam, csak a háromnegyedét, ami bőven elég!! Amikor már az egész masszát jól eldolgoztam, a végén egy csomag zselatinport egy dl vizben feloldottam és egy kicsit felfőztem, egy kicsit hagytam hűlni de csak tényleg egy kicsit!!!!
- Méteres kalács másképp csinálja
- Paranoia és a paranoid kórképek
- Eger környéke
- Gesztenye receptjei: Receptek tematika szerint
- Hevesi sándor színház
- Dpi előfizetés telenor v
- Rizskoch tojás nélkül
- Menetrendek hu elvira lind
- Pro harmónia kft
- Referenciák – Trendcoop.hu
- TESCO Extra - Szolnok | Közelben.hu
Csinálja
Tovább ne, mert nem szabad megfagynia! 2. FÉM keverőtálban verjük fel. Az összes eszköz és a tál is legyen alaposan elmosva, zsírmentesre. Valamint teljesen legyen száraz. 3. Miután beleöntöttük a tejszínt, cukrot SOSEM adunk hozzá már az elején, mert szétroncsolja a zsírtartalmat, elfolyósítja a tejszínt és nem lehet felverni. Szóval csak natúran essünk neki és verjük fel. 4. Amikor már szépen keményedik a hab, akkor adjunk hozzá porcukrot, habfixálót -de ez elhagyható ha a krémet zselatinnal megfogatjuk. Egytálételek,
2
A húsos raguhoz
3 evőkanál olívaolaj
600 g pulykamellfilé
2 nagy csipet só
2 csipet fehérbors (őrölt)
1 evőkanál majoránna
1 teáskanál köménymag (őrölt)
1 evőkanál mustár
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 db paradicsom (nagyobb)
200 ml víz
1 evőkanál pirospaprika (őrölt)
A tócsnihoz
550 g burgonya (megtisztított, hámozott)
120 g búzaliszt (BL55)
1 db tojás (közepes, "M"-es méretű)
2 csapott teáskanál só
2 gerezd fokhagyma
A tócsni sütéséhez
150 ml étolaj
A tetejére
100 g trappista sajt (reszelt)
a ragut elkészítjük a fenti hozzávalókból.
A tésztákat 1 cm széles szeletekre vágjuk, lényegében az őzgerinc forma barázdáinál szeleteljük. A szeleteket krémmel kenjük, majd egyenként összeragasztjuk őket, majd egy vékony rétegben bevonjuk a maradék krémmel, de ne használjuk el az összes krémet. Hűtőbe tesszük dermedni 1-2 órára (esetemben egy éjszakára). Másnap a krémkabát "hibáit" a maradék krémmel kijavítgatom. CsokoládémázKis lábasba kimérjük a porcukrot, a kakaóport és elkeverjük a tejjel. Kevergetés közben melegíteni kezdjük, de vigyázva nehogy odakapja az alját. Ha felforrósodott elkeverjük benne a vajat. A kalácskánkat sűrű bosszankodás közepette rácsra tesszük, majd egyenletesen eloszlatjuk rajta a mázat és ismét hideg helyre tesszük, hogy megszilárduljon. Forró vízbe mártott késsel, srégan szeleteljük fel, mint a lekváros piskótatekercset. A dőlten szedett bekezdéseket szó szerint idézem nagymama füzetéből. Kövess az Instagram és Facebook oldalamon! Hírlevelemre feliratkozva pedig rögtön értesülsz a legújabb tartalmakról!
- Születésnapi ajándék időseknek
- Készpénz ajándékozási szerződés minta 2018
- Aldi laktózmentes termékek minőségének és biztonságának
- Nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye feltételei 2020
- Honnan fogyunk leghamarabb
- Petschnig mária zita
- 40 es nők szex 2020
- Magyar rajzfilmek youtube
- Petefészek ciszta klimax lp12
- Mtz 80 homlokrakodó 1
- Betafence 3d kerítéselem 7
- Ajándék házilag férfiaknak
- Eladó lakások eden annuaire
- Rém közel és irtó hangosan
- Útvonaltervező google térkép