Borzongva érzem biztos újjait,
ha kis, sovány bordáimon kopog. Ősz bajusza a fagytól zuzmarás,
hideg kezén arany gyűrűsorok. Oly tiszta és oly jó. Ő ír medicínát,
keserűt, édest, sárgát vagy lilát. Az ő kezéből hull a paplanomra
nagynéha egy halvány, szelíd virág. Rá gondolok, ha szörnyű éjszakákon
párnáimon oly egyedül sirok. Ő az egészség és a bizonyosság,
titkok tudója és csupa titok. Gazdag, nyugodt. Nehéz bundája ott lóg,
prémét szelíden prémezi homály. De elmegy innen és itthágy magamra,
színházba tér, vagy csöndbe vacsorál...
Ilyenkor látom otthon s páholyában,
amint valami víg tréfán nevet. De kék szeme egyszerre elsötétül,
rám gondol, mit csinál a kis beteg? A béke ő, a part, a rév, az élet. Jaj, hányszor néztem jó arcába hosszan,
míg ájuló álomba lengve árván,
kis ágyamon, mint egy bús, barna bárkán,
ködös habok közt ringatóztam. Múlt este én is jártam ottanSzerkesztés
Múlt este én is jártam ottan. Hogy bíbor lázban hánykolódtam,
az üvegajtó állt elém,
a zajtalan, a hangtalan,
csupa ezüst, csupa arany,
a sarka tűz, kilincse fém.
- Kosztolányi szegény kisgyermek panaszai
- Elemzés
- A szegeny kisgyermek panaszai
- A szegény kisgyermek panaszai – Wikiforrás
- Szegény kisgyermek panaszai
Kosztolányi szegény kisgyermek panaszai
Elemzés
A szegeny kisgyermek panaszai
- X. kerület - Kőbánya | Mentavill Villamossági Szaküzlet - Kőrösi Csoma Sándor út
- Irigy hónaljmirigy mirigy himnusz
- Kötelező kiegészítők az új Galaxy S7-ed mellé - NapiDroid
- Ford f 350 müszaki adatok
- A szegény kisgyermek panaszai – Wikiforrás
- Hbo go külföldről google
- A szegény kisgyermek panaszai elemzés
- Kosztolányi szegény kisgyermek panaszai
A szegény kisgyermek panaszai – Wikiforrás
és várom, visszajő-e
az, aki csöndesen pihen a messze temetőbe. És néha, hogyha fáj a délután, okosan s komolyan
a barna bőrdívánt nézem, mely mostan is egész olyan,
mint amikor aludt rajta egy régi, kedves ember,
s járok tág termeken némán fölsajgó gyötrelemmel
és sírok és csodálkozom,
hogy az öreg díván ma is oly kedves a szivünknek,
s a márványasztalok, ahol régen-halottak ültek,
úgy állanak, mint egykoron. Jaj, hova lettek a zongorás estekSzerkesztés
Jaj, hova lettek a zongorás estek,
a végtelenből hova-hova estek? Most oly sötét a házunk, mint a rab-lak,
és fekete és fekete az ablak. Ki itt, ki ott. Az élet olyan olcsó. A zongoránk is mint bezárt koporsó. Csak nézem egyre, és mit úgy szerettem,
egy képet látok, ódon képkeretben. Itt ültek ők, e vidéki szalonba,
apám játszott őnékik andalogva. Hangok zümmögtek, babonás varázzsal
szivünkre szálltak, fullánkos darázs-raj. Úgy szúrt a szépség és úgy fájt a bánat,
hogy futni kellett, ki az éjszakának. Sápadt arccal és túlvilági hangon
szólítottunk meg lányokat a gangon.
Szegény kisgyermek panaszai
Olyan volt, mint egy kis cukorbaba. Fehér hátára hullt sötét haja. Cikáztak az aranyoszöld legyek
a fekete földön, s ő nevetett. Hogy nevetett. Mondd, mit akarhat tőlem Ő,
miért fél így a remegő,
bús kisgyerek? Azóta folyton erre gondolok csak,
a tárgyak álmosan forognak. Jaj, jaj, nincs erre szó,
lélekzetállitó
gyönyör
gyötör. Kiszárad tikkadt ajakam,
és sírok, szégyelem magam,
és lángvörös lesz a világ,
az arcom ég, pirulva, forrón,
és délután vérzik az orrom,
látok ezer tűzpántlikát
és látom Őt - oly szenvedő és halvány -
a padlásunk derengő rejtekén,
zöldszinű homályon, sárga szalmán,
és minden este korán fekszem én,
s akárhová megyek, mindig felém jön,
a zongoraszobában, az ebédlőn,
és lihegek és ég szemem,
s álmatlanul dadogok Néki, Néki
és a szemem a szoknyáját letépi,
és látom Őt, Őt meztelen. Én Istenem. Nézd, kis karom milyen sovány. Milyen zavaros a szobám. Mi lesz velem? Én félekSzerkesztés
Én félek. Az élettől és sötéttől,
mely mindenütt kegyetlenül elér. Ha száll a nap,
az ablakom alatt
hullámozik az ismeretlen éj,
a végtelen és ismeretlen éj,
egy tenger - vészesen és feketén -
csöndes sirásom benne elmerül,
mint holt madár a tenger fenekén,
a kisgyerek magába sír szegény.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek. Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat. És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján. És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék. Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal. És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen. Oly boldog lennék, Istenem, de boldog. Kiszínezném vele az életem. Ti, akik zárt ajtók előtt szepegtekSzerkesztés
Ti, akik zárt ajtók előtt szepegtek,
kis társaim, az éji hidegen,
játékaim nem adom oda nektek,
mert véretek makrancos-idegen.