Sipos Lajos professzor a hazai irodalomtudomány egyik legjelentősebb doyenje. Tamási Áronról írott monográfiája jelentős, hiánypótló, olvasmányos mű. A
125 éve született Tamási Áron az egyetemes magyar irodalom egyik halhatatlan
alakja. Miért választotta monográfiája tárgyául? Tamási Áron iránti érdeklődésemnek legalább három oka volt. Meghatározó szempont az alkotások esztétikai, műfajtörténeti, nyelvalakítási önértéke, a művek részesedése az egyetemes magyar irodalom értékrendjének alakulásában. Másodjára annak újragondolása, miként érvényesült a magyar irodalomban a késő modernitás időszakában egymás mellett többféle irodalomfogalom, mit jelentett Közép-Európa "kulturálismozaik-léte", a régiókban, nem pedig államokban szerveződő irodalom. A Tamási Áron életművével való intenzív találkozás alkalmat kínált a közép-európai történelem, a 19–20. századi eszme- és politikatörténet tágabb összefüggéseinek keresésére, az európai irodalmak összehasonlító olvasására is. És személyes oka is volt a választásomnak.
Tamási áron halal
TAMÁSI ÁRON (1897–1966) | Hegedüs Géza: Irodalmi arcképcsarnok | Kézikönyvtár
Az új bordázatú novella, Bartók zenéjének és Egry festményeinek testvérműfaja. Indulatok és sugarak oldják fel Tamási Áron novelláiban is a hősöket és a világot, átlátszóvá oldják mindazt, ami súly és test, hogy a mélyből kiszabadulhasson a lélek, a lényeg. Ez a novella már-már nem a próza nyelvén szól, legtöbbször indulásában is zene: finom és megremegő zene, majd hirtelen zsúfolt és barbár lesz, és a következő pillanatban ismét hangot és hangnemet vált: egy elvadult paradicsom dúlt ritmusaiból könnyedén felemelkedik megbékélt harmóniákba. Tamási Áronnak oly erős a hite a szegények és elnyomottak igazságában, olyan fogadalom köti őt hozzájuk, hogy hűsége meg tudta ajándékozni a világot a legnemesebb, legritkább ajándékkal, amit író adhat a köréje gyülekezőknek: a játék és a remény igéivel. Játékkal és reménnyel ajándékozza meg olvasóit – de sohasem a játék fonákjával: frivol és neofrivol áljátékossággal. Mindig azt hirdette: remény nélkül nem élhetünk – de az ő reménye bizalom volt az életben, az értelemben, minden emberi erőfeszítés méltóságában és szépségében, és remény helyett sohasem hazudott olcsó malasztot.
== DIA Mű ==
Az Erdélyi
Helikon alapító tagja lett, 1933 májusától külön rovata volt a Brassói Lapokban "Tiszta beszéd"
címmel. 1935-ben
részt vett az Új Szellemi Front kísérletében. 1936-ban
cikksorozatában (Cselekvõ ifjúság) az "erdélyi gondolatot" igyekezett
megújítani. 1937 októberében a népfrontos Vásárhelyi Találkozó elnöke volt. Ezen idõszaka alatt többször is kitüntették a Baumgarten-díjjal (1929, 1930, 1933, 1943), valamint 1940-ben átvehette a Corvin-koszorút is. 1940-ben a második bécsi döntéssel Kolozsvár, illetve
Tamási Áron szûkebb otthona is visszakerült Magyarországhoz, amitõl kezdve az
erdélyi mellett a magyarországi irodalmi életben is aktívan részt vett. 1942 novemberében
felszólalt a lillafüredi írótalálkozón. 1943-tól 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ
tagja volt. 1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. 1944-ben feleségével Budapestre költöztek, ahol Bajor Gizi házában vészelték át Budapest
ostromát. A második világháború után (melyben
tartalékosként szolgált, ténylegesen azonban sohasem hívták be) Magyarországon
maradt, az 1945-ös választások után pedig egyike lett
annak a tíz(késõbb tizenkét) kiemelkedõ közéleti személyiségnek, akiket az
alakuló Nemzetgyûlés külön törvény alapján meghívott
képviselõnek a parlamentbe.
125 éve született Tamási Áron erdélyi író - Montázsmagazin
"Édes Madaram" [antikvár]
Farkaslaka | Székelyföld - Tamási Áron faluja
- Ötvenöt éve halt meg Tamási Áron – Új Hét
- Oil benzinkút szeged video
- Tamási áron halála
Áron; 1966. április 19. )" Május 19-én megírta a végrendeletét. Május 26-án meghalt. A Farkasréti temetőben ravatalozták fel és búcsúztatták el több ezren, június 2-án. Öccse, Gáspár, a szomorú alkalomra megérkezett testvérek nevében kézcsókkal búcsúzott, úgy, mint az író annak idején a ravatalon fekvő apjától. A barátok, írótársak közül többen szóltak, Juhász Ferenc ekképpen: ".. rád gondolunk mi, ittmaradottak és utódok és meg-megáll toll-forgató kezünk. S néha fölnézünk a világló kristálylombokba, s mintha arcodat látnánk a lombok közül nevetve kibújni. Fönt zsongás, bizsergés. Nézünk és azt mondjuk: nézzétek, valami ég ott a mese-fa lombjai közt. A Szűzmáriás Királyfi néz ki onnan? Tűzmadár? Áron arca ragyog? Vagy egy csillag néz? Nézzétek! Ragyog egy csillag! "Tamási Áron halálhírének megérkezésétől három napon keresztül zúgott a farkaslaki templom harangja. A koporsót szállító vonat június 7-én, kedden indult el Budapestről, a Nyugati pályaudvarról. Amikor híre ment, hogy a vonat átért határon, a szülőfaluban ismételten megszólalt a harang.
Az élethez, a hangokhoz, a világ változásaihoz kötötte magát; már nagyon fáradtan. Még reménykedve, s már egyre csüggedtebben. De akkor, a két ünnep között, az ablakon betekintő friss, nagy havak kegyetlen világításában, teste helyett egy ismeretlen testet láttam viszont. Akkor is a pamlagon feküdt, állig betakarva, de látni kellett, hogy nagyobb, hogy ijesztően nagyobb, mint bármikor azelőtt. Mintha teljesen megtelt volna valamilyen idegen anyaggal, mint a csordultig teli edények. Orvosi műszerek, kémcsövek pontos nevet adhattak a testét, arcát szétfeszítő nedveknek – de aki látogatóként, régi barátként mellette állt, csak ezt a fenyegető teliséget, a riasztó, semmibe hulló fáradtságot láthatta. Néhány szót, néhány mondatot válthattunk csak. Várt már. Több mindent akart rám bízni – de elakadt. A szobában még ketten voltak, a felesége és az orvosa. Bizonytalan mozdulattal átadott nekik. A szemén láttam; a következő mondatomat már nem érti. Le kell írnom a brutális szót: azon a délelőttön haldokolt.