Kecskés Noémi: Kiss Csaba, a humanitás színházának alkotója Kiss Csaba író, dramaturg, rendező már kolozsvári egyetemistaként, elméleti fizikus hallgatóként is aktívan foglalkozott színházi darabok színrevitelével, egy barátjával Kabát néven működtettek színtársulatot. Bár visszatekintve erre az időszakra, meg szokta jegyezni, hogy a kőszínházi kultúrát nem követte figyelemmel, darabjaik pedig csak egy-egy eladást értek meg, az akkori avantgárd törekvések későbbi pályájának is alapot nyújtottak. Színre vitték többek között Shakespeare Romeó és Júliáját Idegösszeroppanás címmel. A darabot összesen ketten adták elő (Kiss Csaba ekkor még színészként is fellépett), a színpadkép központi eleme pedig egy asztal volt, amit élő hangyák borítottak. Utóbbi Velence pattanásig feszült idegrendszerű népének megjelenítése volt, ami erős kontrasztot mutatott a két címszereplő őszinte érzelmeivel szemben, és ami az előadás során magukban a nézőkben is kényelmetlenség érzését keltette. E szövegkezelés, dramaturgként való gondolkodás, későbbi pályafutását is jellemezte: célja mindig az adott drámaszöveghez viszonyított kortárs azonosulási pontok feltárása, akár radikálisan átrendezve a darab kánon szerinti értelmezésének megszokott súlypontjait.
- Háziorvos
- Dr. kiss csaba házirovos | Nők Lapja
- Állatorvos
Háziorvos
Dr. kiss csaba házirovos | Nők Lapja
- Akik megkapták az oltást: Dr. Kiss Csaba, háziorvos | Szabad Föld
- Mérnökportrék/Dr. Kiss Csaba
- ᐅ Nyitva tartások Dr. Kiss Csaba háziorvos | Fő tér 5., 2113 Erdőkertes
Állatorvos
A folyamat végén pedig, egyik pillanatról a másikra, két idegen áll egymással szemben, egymás vágyait meg nem értve, mégis kötődve egymáshoz. Kiss Csaba az előadás-trilógiájában ennek a kötődésnek a komplexitását vizsgálta, több szöveg-típus bevonásával és dramatizálásával. Következtetése szerint "azok a kapcsolatok egyszerűek, amikor az ember valakiből kiábrándul, hátat fordít, elcuccol és a kamion elviszi egy másik lakásba, és többet nem gondol vissza arra az emberre, de általában az életünkben nem ilyen kapcsolatoknak a terheit hurcoljuk magunkkal, hanem a szeretet valahogy köt. Minél problematikusabb, minél mélyebb egy szeretet, annál inkább nyomokat hagy az emberben, s ezeket a nyomokat nem tudja magából kiirtani, hanem hurcolja magával". [14] Összegzés Kiss Csaba életműve változatos, különféle szövegekkel dolgozott, ahogyan a fentiekből kitűnik, munkáját az elemző precizitás jellemzi. Hamlet, Macbeth és Csehov-rendezésein túl olyan egyedi hangvételű, az adott darabokat, átdolgozott szövegeket új megvilágításba helyező előadásokat hozott létre, amikben a szöveg mélyrétegű elemzésekor felépített jelentésrendszert sikeresen transzformálta színpadi nyelvvé.