A Pomázi út-Aranyhegyi út útvonalon, elsősorban a reggeli csúcsidőszakban a félpályás lezárások miatt, jelentősebb torlódásokra kell számítani. Aki teheti, inkább kerülje el ezt az útszakaszt. Összefoglaló táblázat segíti a közlekedőket A BKK honlapján idén is megtekinthetők a fővárosban zajló, forgalomkorlátozásokkal járó útfelújítási munkálatok és azok ütemezései egy táblázatba foglalva, annak érdekében, hogy a Budapesten közlekedők számára egységesen, egy felületen elérhetők legyenek az elkövetkezendő időszakok korlátozásai. A táblázat a közúti korlátozások mellett a tömegközlekedési járatokat érintő változásokat is tartalmazza, melynek köszönhetően a fővárosban közlekedők akár hetekkel előre megtervezhetik, hogy mely útszakaszokat érdemes elkerülni egy-egy időszakban, illetve mely tömegközlekedési eszközök helyett szükséges mást választani. A táblázat az aktuális, hetente frissített információkat tartalmazza a dátum megjelölésével. A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a lehetőségekhez mérten a munkavégzések idején is folyamatos legyen a forgalom.
- Helyi Civil Budapest III. ker oktatási szervezetek keresője, Alapítványok, Közhasznú alapítványok, Alapítványi hírek
- Adószám
- Egészségkörút Óbudán: 10 alkalommal ingyenes szűrések - PDF Free Download
- Népzenei tábor - Halmos Béla Program
- Alapító
- Óbudai Bölcsisekért Alapítvány | Obuda.hu
- Trilógia
Helyi Civil Budapest III. ker oktatási szervezetek keresője, Alapítványok, Közhasznú alapítványok, Alapítványi hírek
Az iskola pódiumán több diák a profikat megszégyenítő módon muzsikált
Jubileumi diplomák pedagógusoknak
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata felhívja a III. kerületi lakcímmel rendelkező nyugalmazott pedagógusok figyelmét, hogy az önkormányzat a korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is segítséget nyújt a tanítóként vagy óvónőként végzett pedagógusoknak jubileumi díszoklevelük igénylésének ügyintézésében. 50 éve szerzett pedagógus arany; 60 éve szerzett pedagógus gyémánt; 65 éve szerzett pedagógus vas, illetve 70 éve szerzett pedagógus rubin díszoklevelet kaphat, ha legalább 30 évet eredményesen dolgozott pedagógusként. A kérelem az önkormányzat oktatási osztályán nyújtható be. A kérelemhez csatolni kell egy rövid szakmai önéletrajzot, első igénylés esetén a diploma másolatát (a másolást és hitelesítést az osztályon elvégzik), valamint a 30 év pedagógus munkakörben eltöltött munkaviszonyra vonatkozó igazolást, erre a munkakönyv szolgál (arról is fénymásolatot készítenek az osztályon). Magasabb fokozatú jubileumi diploma igénylése esetén csak az előző jubileumi diploma fénymásolatát szükséges benyújtani a kérelemhez csatoltan.
Adószám
A politikust az elmúlt időszak eredményeiről és a választókerületében jövőben várható fejlődésről kérdeztük. - Mi az, amiben sikerült fejlődni a választókerüle tében az elmúlt évben? - Mint ahogy egész Óbudán, a választókerületemben is sikerült betartani a választási ígéretet azzal, hogy már több helyen is megvalósultak a tervezett beruházások. Így a Tímár utca Duna felőli oldalán lakóknak lehet öröm, hogy megtör-
tént az Árpád fejedelem útja-Lajos utca közötti szakaszon a teljes útszőnyegezés és a parkolási felület is megújult. Elkészült ezen túlmenően a közvilágítás hálózatbővítése a Tímár utcában, a Viador utcában, a Kálvin közben és a Beszterce utcában is az elmúlt nyáron. Az Amfiteátrum sétány kialakítása ugyancsak
szép eredménye az elmúlt évnek, mint ahogy az Árpád fejedelem útján, a Görzenál mellett található park padjainak felújítása is, aminek eredményeként a parkban a biciklisek, a kutyatulajdonosok és az egyszerű sétálók is kedvükre megpihenhetnek. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a Fővárosi Önkormányzat közös beruházásában valósult meg a Flórián téri aluljáró dél-keleti homlokzatának festése.
Egészségkörút Óbudán: 10 alkalommal ingyenes szűrések - PDF Free Download
házakban. Első alkalom-
2016. 4. szám
8 helyszínen Egészségkörút Óbudán
Idén is ingyenes szűrőprogramok
z egészségtudatos ma gatartásra ösztönzés, a preventív gyógyítás minden egészségügyi szolgáltató fő célkitűzései között szerepel. Az önkormányzat célja, hogy az egészségben eltöltött életévek számának növekedésével hozzájáruljon Óbuda-Békásmegyer, ezáltal közvetve Magyarország lakosságának megelégedéséhez. Idén a Szent Margit Rendelőintézet szakemberei 10 alkalommal szerveznek ingyenes egészségügyi szűréseket a kerület 8
mal február 27-én 9 órai kezdettel, a Vörösvári úti szakrendelőben (Vörös vári út 88-96. ) várják az érdeklődő lakosságot. Ingyenes vérnyomás-, vércukor-, koleszterinszint-mé rés, nőgyógyászati szűrés, kardiológiai, szájüregi és urológiai szűrés mellett anyajegyszűrés és csontsűrűség vizsgálat is szerepel a programban. Azok között, akik az Egészségkörút Óbudán ingyenes szűrésein részt vesznek, értékes, az egészségmegőrzéshez hozzájáruló ajándékokat sorsolnak ki. Fotó: Antal István
Videotolmács segít a hallássérült ügyfeleknek
A nagyothalló és siket személyek közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférését biztosítja az új önkormányzati szolgáltatás
korábbi gyakorlat tapasztalatai szerint a hallássérült ügyfelek esetében a tolmácsolás jelentősen lelassította az eljárást, mivel mind az ügyféllel, mind pedig a tolmáccsal előzetesen időpontot kellett egyeztetni.
Népzenei tábor - Halmos Béla Program
- Limara péksége: Inci mama almás pitéje
- Turul koppány íjászai hagyományőrző egyesület
- Óbudai bölcsisekért alapítvány létrehozása
Alapító
Óbudai Bölcsisekért Alapítvány | Obuda.hu
Kérjük, hogy az igényléseket 2016. február 29-ig az oktatási osztályra behozni, illetve beküldeni szíveskedjenek (1033 Budapest, Fő tér 4. ). A kérelem tartalmazza a kérelmező lakcímét, a telefonszámát, adószámát, taj-számát, valamint azt, hogy a kérelmező hány évet dolgozott pedagógusként a kerületben. A diplomák átadása ünnepélyes keretek között történik, előreláthatólag 2016. június 3-án. A tanári diplomával rendelkezők közvetlenül a főiskolán, illetve egyetemen (jogutódján) kérhetik jubileumi diplomájukat! (Bővebb tájékoztatás Horányi Anna oktatási referenstől kérhető a 437-8548-as telefonszámon. ) Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata
Technika verseny a Záporban
Idén is kerületi technika versenyt rendeztek az Óbudai Nagy László Általános Iskolában. A csapatoknak az elméleti teszt mellett egy "egérfogó versenyautót" kellett elkészíteniük. A helyezettek: 1. Kerék Általános Iskola és Gimnázium; 2. Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola; 3. Veres Péter Gimnázium. Képzőművész diákok kiállítása
Az Aelia Sabina Művészeti Iskola képzőművészeti tanszaka diákjainak kiállítása március 2-ig látható hétköznapokon az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) aulájában, az iskola nyitva tartási idejében.
Trilógia
Az első helyezett egy víz alatti berendezésről szóló tudományos értekezés lett. A Nemzetközi Bejczy Nap alkalmából a szervezők egyúttal megnyitották a Bejczy Múzeum és Kiál-
tiszteletadásnak nevezte a tudós, a kutató, az egyetem díszdoktora, a központ névadója előtt. Hangsúlyozta, hogy Bejczy professzort kiemelkedő munkásságáért a NASA nagy becsben tartotta nem csak robotdinamikai elméleti munkái miatt, hanem mert remek fejlesztő is volt. A robotika területén úttörő a munkássága, ötleteit és fejlesztéseit a Mars kutatásnál, valamint a sebészrobotikai rendszerek kialakításánál is felhasználták. lítást is, amelynek gondolata már 2014-ben felvetődött, majd 2015-ben az időközben összeállított anyag egy részét vándorkiállításként, konferenciákon Felvidéken, Erdélyben és a Vajdaságban már bemutatták. A kiállítás a tudós személyes tárgyai, írásai, publikációi mellett az életutat is a közönség elé tárja, és mindezt a szakemberek hamarosan egy emlékszobával kívánják bővíteni. (A Bejczy Múzeum és Kiállí tás címe: Kiscelli utca 7882.
- Időjárás győr 30 napos
- Eritrit vagy stevia
- Campona mozi jegyárak film
- Halak nő jellemzése
- Gyermekelhelyezési per költsége
- Olajshop gyömrői ut unum sint
- Nyomaték számítás teljesítményből
- Ha 90 ezer forint alatt van a nyugdij 2018
- Evőeszköz készlet díszdobozban
- Air wick nagymama sütije 3
- Napi horoszkóp mérleg
- Márvány mintás csempe 60*60
- Lakcímbejelentő lap kitöltése
- Éjjel nappal budapest szereplői
- Projektmenedzser feor koda kumi
- Autó akkumulátor kábel