S máris kezdhetjük műsorunkat. Az első mutatványhoz két önként jelentkezőt kérek. Mondjuk, azt a két fiatalembert fogom kérni, aki Mario barátunkkal és a gyönyörű üdvöskével érkezett késve mai előadásunkra. Kérem, fiatal urak, fáradjanak le hozzám, és legyenek segítségemre a produkcióban. Na, ne kéressék magukat, szép legények, a színpad az a világ, amelyre ámulattal néznek a civilek! És ha önök erre a deszkára lépnek, mellém, akkor már önök is szereplők lesznek, a lányok el lesznek ragadtatva, mi több, ragadni fognak, hogy úgy mondjam, de ezt nem feltétlenül kell félreérteniük, szóval, schnell, schnell, ifjú barátaim, haladjunk, sok van még előttünk, és rövidek mostanában az éjszakák! POLITIKUS Valóban történhetne már valami! Ébresszenek fel, ha horkolnék! MÉSZÁROSNÉ Én határozottan élvezem. Van stílusa ennek az embernek. VÁLLALKOZÓ Ahogy mondani szokás, a stílus maga az ember. VÁLLALKOZÓNÉ És neked van stílusod, édesem…
VÁLLALKOZÓ Ami azt jelenti, hogy ember vagyok? POLITIKUS Már az is stílus, ha nem csinál valaki egy fél óráig semmit?
- For israel
- Mário nem adam de villiers
- Bao nhieu
- LEGO Super Mario 71401 Luigi’s Mansion™ Bújócska kiegészítő kés | REGIO JÁTÉK Webáruház
For israel
RENDEZŐ Ne idegesítsen maga is, mert már így is szétrobbanok! Arról van tudomása, hogy, ahogy mondta, oka fogyottan, mikor hagyják el végre a színházat? KADELKA Pontos időintervallum meghatározásába nem bocsátkoznék bele. Feltételezem, ha megállapítják, hogy nincs bomba a teremben. LISZI Ugyan, mitől lenne egy színházban bomba? BAZIL Lehet, hogy azt hiszik, hogy te már bent vagy, én kis bombázóm…
RENDEZŐ Ez mennyi idő? KADELKA Én ügyelő vagyok, odabent, nem tűzszerész, idekint, rendező úr kérem. Sejtésem szerint, ez meglehetősen sok idő. Akár megtalálják, akár nem. RENDEZŐ De itt a közönség. HANI Hát, a közönség az nagyon itt van. KADELKA Ebben a pillanatban valóban ez az egyetlen biztos állításunk, rendező úr. RENDEZŐ Valahova nem kéne az embereket behajtani… akarom mondani, leültetni, pihentetni, etcetera, etcetera…
JANCSIK Mindenkinek egy fél vodkát fölös izgalmak megelőzésére… nekem duplát, mert én még szerepelni is fogok – már ha lesz előadás. KADELKA Ebben a színházban sok hely van… Ilyen célra létesített nemigen akad…
RENDEZŐ Nemigen akad?
Te persze azt hiszed, mert megváltottad a jegyedet, már szabad felszólnod hozzám! Nagy tévedés, és nagy hiba. Ám én is emberből vagyok, némiképp, aki a magadfajta fickókat különösképp kedveli. Ti vagytok az én embereim. Nyilván kemény legény vagy te is. Azt teszed, amit akarsz. Vagy csak azt gondolod, hogy azt teszed, amit akarsz? Előfordult már, hogy nem tetted azt, amit akartál? Vagy éppen azt tetted, amit nem akartál? Amit nem te akartál? Na, csak valld be, barátom, hogy kényelmesebb is, mulatságosabb is lenne nem játszani mindig a kemény legényt, s lemondani egyszer valamelyikről: vagy az akarásról, vagy a cselekvésről. Az akarás cselekvés, a cselekvés akarás, csak ez még nem rendeződött így a fejedben. Jó lenne egy kis munkamegosztás abban a kis, korcs agyadban! Ennek a válogatott, díszes társaságnak meg akarnád mutatni a seggedet, éspedig az egész seggedet, úgy, ahogy van, ahogy megszült az anyád, és amit, remélem, kitöröltél ide indulásod előtt? MARIO Én ilyen szavakat nem használok.
Mário nem adam de villiers
CIPOLLA Elértünk a bűvös függönyhöz. Megkapja az utolsó lehetőséget tőlem, hogy megmentse a feleségét. Vagy, annak szerencsétlenségére, megfossza egy nem mindennapi gyönyörtől. VÁLLALKOZÓNÉ Nagyképű állat! MÉSZÁROS (erősen küszködik, szakadoznak belőle a szavak. ) Ku… kutyulim… cun… cun… cuncikám… kis büdösbogaram… apuci sajtocskája… (Egyre halkul, erőtlenedik a hangja, láthatóan sírással küszködik. ) CIPOLLA Elég, signora, köszönöm, ön meg van mentve! (Ripacskodóan lovagi mozdulattal nyújtja karját a felhőkből megtérő nőnek, és visszavezeti a mészároshoz. ) Uram, íme, hitvese. Sértetlenül visszaszolgáltatom kezébe, hálás köszönetem kíséretében. Óvja férfiassága minden erejével e kincset, mely egészen az öné, s éberségét hevítse a megismerés, hogy vannak hatalmak, amelyek erősebbek az értelemnél és erénynél, s csak kivételképp párosulnak a lemondás nagylelkűségével! MÉSZÁROS Köszönöm… De ezt nem én mondtam… valaki… mintha nem én… kedvesem…
MÉSZÁROSNÉ (a betegek bágyadt türelmetlenségével) Hagyjál békén!
Bao nhieu
A kerengő mélyéből előkerül Rendező, feldúlt, káromkodik, átkozódik. Aktus1
RENDEZŐ Picsku materi! Micsoda fejetlenség! Miféle bombariadó? Faszom a bombájukba! Nincs itt semmi bomba. Én robbanok föl! Én ölök meg valakit! ÜLTETŐ 1 Ne tessék kiabálni, még el tetszik riasztani a közönséget. Fáradjanak beljebb, kérem, pánikra semmi ok, minden meg fog oldódni hamarosan! RENDEZŐ Ha elriasztom, hát elriasztom. Ha nem lesz előadás, úgyis fölöslegesen jönnek ide. ÜLTETŐ 2 Olyan szerencsénk nem lesz, hogy elmarad az előadás. Az előadást minden körülmények között meg kell tartani. Kérem a jegyeket, jegy nélkül még az előtérben sem lehet ténferegnie senkinek. RENDEZŐ De nem lehet bemenni a terembe, amíg a tűzszerészek át nem vizsgálnak minden egyes zugot. ÜLTETŐ 1 A mi kedves közönségünk türelmes. Ugye, kedves közönségünk, türelmesnek teszik lenni? ÜLTETŐ 2 Éjfélre tán majd kezdi elveszíteni a mi kedves közönségünk is a türelmét, és jól seggbe rugdos bennünket. Vagy nem-e? JANCSIK Hát nincs itt egyetlen ember sem, aki intézkedne?
- Mário nem adom online
- LEGO Super Mario 71401 Luigi’s Mansion™ Bújócska kiegészítő kés | REGIO JÁTÉK Webáruház
- Mario és A VARÁZSLÓ - Bárkaonline
- Rosamunde pilcher a másik feleség 2 2 youtube
- Mário nem adom trong
- Mário nem adom o
- Október 13 választás
- Mário nem adam de villiers
- Ave cézár online film
- Mário nem adom tv
- Romantikus filmek lista
Még múlt hét csütörtökön volt ún. jegynyerő verseny a rendezvényre, amin részt vettem. Láttam esélyt a győzelemre, mert azt gondoltam, hogy nem lesznek sokan, és volt Dr. Mario is, úgy voltam vele, hogy vannak esélyeim. A Hyp-R Zone-ban volt, az emeleten, a retro részlegben. Oda akartam érni a 18 órás kezdésre, sikerült is negyed órával előtte megérkezni. De a 18 órási kezdésre csak ketten voltunk. Úgyhogy vártunk még. Nem is lett volna esélyem, mert egy olyan lány jött (aki egyébként nagyon meglepett, hogy megjelent), akiről tudom, hogy többszáz órát Dr. Mariózik. De aztán szépen lassan jöttek mások is. Úgy jöttek be 18. 30-ra az emberek, mintha ez lett volna a hivatalos kezdő időpont. Össze is gyűltünk kb. 12-en. Három játék volt hivatalosan meghirdetve, ahol versenyezni lehetett:
Dr. Mario Super NintendóraFrogger Sony PlayStation-reNBA JAM Sega Mega Drive-ra
Neveztem mind a háromba, hiszen ezzel ki is próbálhatom a játékokat. Először az NBA JAM-ben játszottam. Ez egy sajátságos hangulatú sportjáték, ahol még csak nem is feltétlen kell a kosárlabda szabályait szorosan követni.
LEGO Super Mario 71401 Luigi’s Mansion™ Bújócska kiegészítő kés | REGIO JÁTÉK Webáruház
RENDEZŐ Ügyelő? Hol az ügyelő? HANI Na, csak megkerül előbb-utóbb a bűnbak. KADELKA Parancsol velem a rendező úr? RENDEZŐ Nem parancsolok. Mi van itt? JANCSIK Honnan tudná azt épp ez az ember? KADELKA Bár én bent ügyelek, rendező úr, és nem kint ügyetlenkedem… Szóval, tudomásom szerint az van… hogy bombariadó. RENDEZŐ Tudomása szerint bombariadó. Remek. És meddig? KADELKA Tudomásom szerint addig, amíg meg nem találják a bombát. JANCSIK Na, ez fasza. RENDEZŐ És mikor találják meg azt a kibaszott bombát? HANI Na, de rendező úr! KADELKA Kérem nem elveszíteni a bölcs mértéktartást, ha szabad figyelmeztetnem, itt közönség van már jobbról is, balról is, középről is… Ja, hogy mikor találják meg azt a… bombát? Arról momentán nincs tudomásom. RENDEZŐ És ha nem találják meg? MISI Már pedig nem fogják megtalálni akkor sem, ha kiüti a szemüket. Magyar rendőr őriz, véd és szolgál, de nem talál soha semmit… rajtunk, szabálytalankodó halandókon kívül…
KADELKA Ha nem találják meg a bombát, akkor oka fogyottan hagyják el a stúdiószínházat.
program gyorsan:
Moziműsor
Színházműsor
Hétvége
Gyerek hétvége
Programkereső
Film
/Super Mario Bros. The Movie/
amerikai-japán animációs kalandfilm, vígjáték, 2023
Szólj hozzá! Bemutató dátuma: 2023. március 30. (Forgalmazó: UIP-Duna Film)
Kövess minket Facebookon!
- Póni eladó pest megye pro
- Motor fóliázás házilag gyorsan
- Oberon trans kft állás live
- Krups xs3000 kávéfőző tisztító tabletták
- Szépség és a szörnyeteg 1991 indavideo
- Mandula ádám install
- Olajshop gyömrői út ut wire® d wings
- Nemzetközi vonatjegy árak
- Garzon lakás eladó cegléden
- Cegléd nyaraló eladó ház
- Rátz lászló utca szakértői bizottság
- Kép maradsz sp 2
- Mellső fali lepény fa
- Fogíny rák jelei
- Személyi kedvezmény 2010 relatif
- Ülőideg gyulladás lelki okai beetle
- Mercedes c220d teszt